Poór Péter elárulta, hogy a fellépéseivel tudja magát eltartani, mivel a nyugdíjából még a számláit sem tudná kifizetni.

A 78 éves énekes, Poór Péter a mai napig rengeteg munkát vállal el, mivel anyagilag komoly gondjai lennének, ha nem tudna fellépni, írja24.hu.

Kevesen hiszik el, de többet dolgozom, mint fiatalkoromban. Tanítok, rendszeresen koncertezem és folyamatosan tele vagyok új tervekkel.

“Hála istennek, bírom a pörgést, és örülök neki, hogy van munka, mert anyagilag is megviselt, amikor a járvány miatt nem tudtam fellépésekre járni.”

Sok más előadóhoz hasonlóan, nevetségesen alacsony a nyugdíjam. Konkrét összeget nem szeretnék mondani, de az én esetemben ez alig haladja meg a százezer forintot. Ebből a csekély bevételből a számláimat sem tudom kifizetni

– vallotta be. “Persze, próbálok derűlátó maradni, és bízom benne, hogy ez még változhat, mert nem érzem méltányosnak a jelenlegi helyzetet” – magyarázta, majd leszögezte, hogy ő rendesen fizette a nyugdíjjárulékát.

Hivatalosan ezt nem tudom bebizonyítani, de a szocializmus alatt rendesen fizettem a nyugdíjjárulékokat és az egyéb adókat, ám az Országos Rendező Iroda és a külföldi fellépéseket szervező cég ezeket a pénzeket eltette, és nem jelentették be, hogy munkaviszonyom van.

“Tehát úgy néz ki, mintha évekig nem dolgoztam volna, és ez a nyugdíjamon is meglátszik” – magyarázta.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

dudas miki edesapja temetes

Titokban eltemették Dudás Miki édesapját – kép

Dudás Miki édesapját, Dudás Istvánt tavaly augusztus végén bokszolók verték félholtra. A férfi az esetet követően hónapokig kómában feküdt, de hiába küzdöttek az életéért. Családja úgy döntött, hogy teljes titokban helyezik végső nyugalomra.

radics gigi betegsege nagy duett 2025

Egy éve titkolja súlyos betegségét Radics Gigi

Az énekesnő a Titkok Ramónával című műsorban tett megdöbbentő bejelentést, hiszen most beszélt először súlyos betegségéről, amit már egy éve titkol a nyilvánosság elől. Radics Gigi azt is elárulta, már a műtéten is túl van, de nagyon megviselte őt ez az időszak.