De tényleg, ki Post Malone, aki 2019-es Sziget Fesztivál főfellépője volt? Egy alig 24 éves, arctetkós rapper-dalszerző-zenei producer – ha csak címszavakkal akarjuk jellemezni. A lábai előtt hever a Z generáció, míg az afroamerikai rapperek nem nézik őt jó szemmel.

Rapsztár születik

Hirdetés

Post Malone 1995-ben született New York állam Syracuse városában, eredeti nevén Austin Richard Post. A különböző zenei stílusokkal egykori lemezlovas édesapja ismertette meg. Állítása szerint a Guitar Hero videójáték addikciója inspirálta arra, hogy igazából megtanuljon gitározni.

Elmondása szerint 14-15 éves korában választotta a Post Malone nevet. A közönség először tévesen azt hitte, hogy a Malone névnek köze lehet a kosárlabdázó Karl Malone-hoz. De később kiderült, hogy Post a vezetékneve, a Malone-t pedig egy „rap-névgenerátornak” köszönheti.

Jókor, jó helyen, jó dalokkal

Első mixtape-jét, a Young and After Them Riches-t 16 évesen az Audacity alkalmazás segítségével alkotta meg. Gimnáziumi évei után bejutott a Tarrant Country Collegue-ba, de nem tartott sokáig a főiskolai pályafutása.

Miután ott hagyta, Los Angeles-be költözött gyerekkori barátjához. Vele és több helyi fiatal tehetséggel összeállva megalapították a BLCKVRD zenei formációt és elkezdtek közösen alkotni.

Ennek köszönhetően sikerült olyan kapcsolatokat kialakítania, amik megadták a kezdőlökést az egyéni karrierjéhez.

Post Malone / Fotó: Getty Images

Megismerkedett a FKi producer duóval, akik felvették Malone első dalát, a White Iversont, mely egy hónappal a megjelenése után elérte az egymilliós megtekintést. Ezután sorra jöttek a felkérések, míg végül Post a Republic Recordshoz szerződött, ami igazi sztárgyűjtőnek bizonyult. Olyan hírességekkel dolgozhatott együtt, mint 50 Cent vagy Kanye West. Megismerkedett Justin Bieberrel is, aki felkérte, hogy tartson vele fellépőként a Bieber Purpose World turnéjára. Ez igazi ugródeszka volt számára.

10 dolog, amit a Z generáció már sosem fog megérteni

Ha tetszik, ha nem, a világunk napról-napra változik. Ez egyben azt is jelenti, hogy azok a dolgok, amiket ma teljesen természetesnek veszünk, egy-két évtizeden belül már csak történelem lesz az akkori fiatalok számára. #1 Soha nem b_zerálták a TV-antennát azért, hogy tisztább legyen az adás Emlékszem, nagyanyámnak fekete-fehér tévéje volt.

Nemcsak az első sorban Z generációsokból álló közönség, de a kritikusok is pozitívan fogadták az arctetkós rapper dalait. Malone 2016-ban szinte a semmiből robbant be a köztudatba a debütáló albumával. A Stoney szinte egyből a Billboard 200-as listájának negyedik helyén landolt. A 2018-ban megjelent Beerbongs & Bentleys-vel pedig már a első helyre jutott. Utóbbiért a 61. Grammy díjátadóján az Év albuma díjra jelölték. 2019 júliusában megjelentette Goodbyes című dalát, mely az amerikai rapper, Young Thuggal közös projektje. Zenéjében az R&B, a trap, a pop és a rap stílusok keverednek zenéjében a hiphoppal.

Ez nem hiphop. Na, és akkor?

Többen támadják Malone munkásságát amiatt, hogy állításuk szerint zenéjének a külsőségeken túl nem sok köze van a hiphophoz. Többen „kultúrkeselyűnek” tartják, aki sértő az afroamerikai rapperekre nézve, emiatt állandó viták kereszttüzében áll.

Post Malone – “Goodbyes” ft. Young Thug (Rated R)

Official music video by Post Malone featuring Young Thug performing “Goodbyes.” Starring Kathryn Newton. ►Download “Goodbyes” here: https://PostMalone.lnk.to/GoodbyesYD ►Subscribe for more Post Malone: https://PostMalone.lnk.to/SubscribeYD ► Tickets for tour dates here: http://www.postmalone.com/tour ►Exclusive Merch: https://PostMalone.lnk.to/shopYD ►Follow Post Malone Online Instagram: https://instagram.com/postmalone Facebook: https://facebook.com/postmalone Twitter: https://twitter.com/postmalone Shazam: https://shazam.com/artist/200662979/p… Website: http://www.postmalone.com Subscribe to YouTube Music: https://PostMalone.lnk.to/GoodbyesYD/…

Az ennek kapcsán kialakult online parázsviták miatt Malone-t pár napra le is tiltották a közösségi média felületekről a gyűlöletkeltő kommentjei miatt. A helyzetét az a 2017-es megosztó nyilatkozata sem segítette, melyben azt állította: „a hiphopban az emberek nem beszélnek a valós dolgokról.” Hozzátette, „ha az élet dolgairól akarsz gondolkodni, hallgass mást.” Ezt aztán nem sokkal később visszavonta, és az interjú készítése közben elfogyasztott alkoholra próbálta fogni.

Nem csak zenész

Post Malone rendszeresen hallatja a hangját közéleti kérdésekben is. Bár 2016-ban még azt nyilatkozta, hogy nem lett volna ellene, hogy fellépjen Donald Trump beiktatási ceremóniáján, később már másképp gondolta. 2017-ben a Rolling Stone-nak adott interjújában már Trump ellen nyilatkozott, ugyanakkor azt is büszkén vállalta, hogy támogatja az otthoni fegyvertartást.

Austin Richard Post / Fotó: Getty Images

Amikor egy interjúban arról kérdezték, szerinte mi a legnagyobb hazugság, azt válaszolta: „A világ legnagyobb hazugsága az amerikai kormány.” Úgy vélte, „ez egy kibaszott valóságshow, és szerintem nagyon sok szarság történik a generációnkkal, ami tényleg megváltoztatja a világot.”

A tetovált srác

A politikai nézete a védjegyét jelentő tetoválásain is visszaköszön. Egyik karján viseli a volt amerikai elnök, John F. Kennedy arcképét, akiről azt nyilatkozta: „Ő volt az egyetlen elnök, aki kiállt a kormányban uralkodó őrült korrupció ellen”. A televarrt előadó legelső szerzeménye egy Playboy nyuszi jel volt, amit az elmúlt pár év alatt jó pár további tetoválás követett.

Jövő héten jön Post Malone új lemeze, a Hollywood’s Bleeding

Szeptember 6-én jelenik meg a rapper legújabb lemeze, a Hollywood’s Bleeding. Az amerikai rapper két rövid tweetben jelentette be a hírt, csupán az album címét és annak megjelenési dátumát leírva. 7,905 Likes, 641 Comments – Dre London (@drelondon) on Instagram: “It’s been hard trying to keep this info away from the🌎especially when it’s gonna be the best…”

A karján a 2017-ben elhunyt Lil Peep amerikai rapper előtt is tiszteleg. Valószínűleg az ő tetkói hatására kezdett el Malone is varratni az arcára, amin az évek múlásával egyre gyűlnek a motívumok. Az álla alatt található „STONEY” felirat a debütáló albumára utal, a homlokán pedig egy szögesdrót fut végig.

Saint-Tropez video out now directed by @chrisvilla produced by @rivetingentertainment link in bio

1.3m Likes, 8,410 Comments – @postmalone on Instagram: “Saint-Tropez video out now directed by @chrisvilla produced by @rivetingentertainment link in bio”

Az ujjain található tetkókkal a rá nagy hatást tett művészek előtt tiszteleg: John Lennon, Kurt Cobain, Elvin Presley arcképei köszönnek vissza. A szemei alatt az „always” és a „tired” avagy a „mindig” és a „fáradt” szavak találhatóak.

Hogyan tovább?

Post Malone még csak most kezdi igazán bontogatni a szárnyait a zenei életben. Bár munkássága még csak három évre nyúlik vissza, idén világ körüli turnésorozattal lépett fel Ausztráliától Belgiumig. Az alábbi klipje, amely már az új lemezéről, a Hollywood’s Bleedingen hallható, egy nap alatt több mint 2 millió megtekintést ért el, így 16. a felkapott YouTube-videók között.

Post Malone – Saint-Tropez (Official Video)

Official music video by Post Malone performing “Saint-Tropez” – off his new album ‘Hollywood’s Bleeding’ available now: https://PostMalone.lnk.to/hollywoodsbleedingYD ►Subscribe to Post Malone: https://PostMalone.lnk.to/SubscribeYD ►Get tickets to the Runaway tour here: http://www.postmalone.com/tour ►Exclusive Merch: https://shop.postmalone.com ►Follow Post Malone Online http://instagram.com/postmalone http://facebook.com/postmalone http://twitter.com/postmalone http://shz.am/post-malone http://www.postmalone.com Produced by Riveting Entertainment and Drevision Films

A nyár során pedig már olyan fesztiválok színpadain léphetett fel, mint a Reading, a Leeds, a Firefly Music vagy a Sziget Fesztivál. De hogy hány album és turné van még benne, azt most még nehéz megmondani.

Hirdetés