Nyilvánosságra hozták kedden az idei Prima Primissima Díjak tíz kategóriájának három-három jelöltjét.

A 17 éves elismerés jelöltjeinek listáján idén is a magyar tudomány, művészet, kultúra és sport példaértékű teljesítményt nyújtó képviselői szerepelnek. A közönség ismét lehetőséget kap a szavazásra, a Prima és a Junior Prima jelöltekre is lehet majd voksolni – közölte a díjat finanszírozó OTP Bank.

A díj struktúrája idén sem változott: továbbra is tíz kategóriában hirdetnek “kiválóságokat”. Minden kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima díj nyertese.

A Junior Prima díjak a fiataloknak jelentenek biztatást és anyagi segítséget, míg a megyei Prima díjak a helyi kiválóságokat ismerik el. A Primák 5 millió, a Primissimák 15 millió forintot vehetnek át a díj mellé, a Junior Prima díj 2 millió, a megyei Prima díj pedig 1 millió forint jutalommal jár. Idén már harmadik alkalommal a határon túl élő magyar magánszemélyek és alkotóközösségek is jelölhetők az elismerésre.

Prima Primissima Díj 2019 Jelöltek
Szirtes Ági Kossuth- És Jászai Mari-Díjas Színésznő (J), Miután Átvette A Magyar Színház- És Filmművészet Kategória Prima Primissima Díját A Fővárosi Müpában Rendezett Díjkiosztó Gálaesten 2018. December 7-Én. Mellette A Kategória Jelöltjei, Székely Gábor Kossuth-Díjas Rendező, Egyetemi Tanár És Venczel Vera Jászai Mari-Díjas Színésznő / Fotó: Mti / Szigetváry Zsolt

A közönségdíjas személye idén is SMS-szavazással dől el. Szavazni november eleje és december eleje között lehet. A közönségdíjas 15 millió forinttal lesz gazdagabb. A szavazás részletei a Prima Primissima hivatalos weboldalon lesznek elérhetőek.

A magyar irodalom kategóriában Alexa Károly irodalomtörténész, Ferdinandy György és Sárközi Mátyás író; a magyar színház- és filmművészet kategóriában Ascher Tamás rendező, Szarvas József és Tóth Ildikó színész kapott jelölést. A képzőművészet kategóriában Bak Imre festőművész, Lovas Ilona képzőművész és Waliczky Tamás animációs és újmédia-művész; a magyar tudomány kategóriában Ádám Veronika biokémikus, Fülöp Ferenc vegyész és Szász Domokos matematikus közül választják ki a Prima Primissimát.

Szirtes Ági és Fischer Ádám is Prima Primissima Díjas – Átadták az idei PPD elismeréseket

A Prima Primissima Díj tíz kategóriájának díjazottjai: Nagy Csaba építész; Sótonyi Péter orvos, patológus, egyetemi tanár; a Portfolio.hu, Korniss Péter fotográfus, Falus Iván pedagógus, egyetemi tanár, Magyar Zoltán tornász, a Kallós Zoltán Alapítvány – Válaszút, Fischer Ádám karmester, Görgey Gábor író, Szirtes Ági színésznő. A Közönségdíjat L. Ritók Nóra pedagógus kapta.

A magyar oktatás és köznevelés kategóriában a Napsugár Alapítvány, Neuwirth Anna Mária néptáncpedagógus és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) versenyez, míg a magyar építészet és építőművészet kategóriában Bachman Gábor építész, Ferkai András építészettörténész és Zsuffa Zsolt építész kapott jelölést.

A magyar sajtó kategóriában Exterde Tibor szerkesztő-műsorvezetőt, Keresztes Ilona rádiós szerkesztőt és a Millásreggeli című reggeli gazdasági rádióműsort jelölték a díjra. A magyar sport kategóriában Göröcs János labdarúgó, Kamuti Jenő vívó és sportvezető, valamint Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella röplabdaedző szerepel a jelöltek között.

A magyar népművészet és közművelődés kategóriában Balogh Kálmán cimbalomművész, a nádudvari Fazekas dinasztia, amelynek tagjai a fekete kerámia mesterei, valamint a Téka Alapítvány; a magyar zeneművészet kategóriában Dés László, Dubrovay László zeneszerző és Gulyás Dénes operaénekes, a Pécsi Nemzeti Színház zeneigazgatója közül választják ki a Prima Primissima idei díjazottját.

Ők kapták a Junior Prima-díjakat népművészet és közművelődés kategóriában

Díjat kapott Csenki Zalán népzenész, Héjja Bella Emerencia népi énekes, Tóth Luca Réka és Vizeli Máté népzenetanár, ifj. Szeverényi Barnabás és Gera Zoltán néptáncos, Antal Imola vászonszövő, Mundrusz Anett viseletkészítő, Simkó Fanni bőrműves és Pál-Kovács Dóra táncantropológus. A kiemelkedő tehetségek egy díszes emlékplakettet kaptak, valamint kétmillió forintos pénzjutalomban részesültek – olvasható a kategória mecénása, a Docler csoport MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Az idei díjazottakkal együtt 510-re fog nőni az elismerésben részesülő kiválóságok száma, akiknek alkotómunkáját, tehetségük fejlesztését eddig összesen 4,4 milliárd forinttal támogatta a Prima Primissima Alapítvány.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A Prima Primissima díjazottjainak egyre bővülő névsora bizonyítja, hogy a magyar gondolkodók, alkotók, sportolók értékteremtése rendkívüli, hozzájárulnak a magyar és azon keresztül az egyetemes kultúra építéséhez, hazánk hírnevének öregbítéséhez[/perfectpullquote]

– idézi a közlemény Csányi Sándort, az alapítvány kuratóriumának elnökét.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.