Két magyar zenekart, a Mayberian Sanskülottsot és a Belaut is meghívott a barcelonai Primavera Sound nemzetközi tehetségeket bemutató programja részeként.

Az egyik legfontosabb európai zenei fesztivált május 30. és június 1. között rendezik, a két magyar csapat ezen, valamint az ahhoz kapcsolódó Primavera Pro ötnapos zeneipari találkozó (május 29. – június 2.) showcase rendezvényén egyaránt fellép.

Primavera Sound fesztivál 2018 / Kép: KCRW

A meghívás a magyar könnyűzenei exportiroda, az NKA Hangfoglaló Programjához kapcsolódó HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) közvetítésével történt. Tavaly a Dope Calypsót hívták meg Magyarországról a Primaverára.

Mayberian Sansküllotts együttes tagjai / Kép: Index

A Primavera Sound idei fellépői listájának 50 százalékát női előadók teszik ki az egyenlőség jegyében, a HOTS tájékoztatása szerint ez az üzenet határozta meg a magyar zenekarok kiválasztását is.

Tame Impala: Popreform és reformpop – Lemezkritika

A Tame Impala 2010-es színre lépése egy 21. századi pszichedelikus rock színtérnek ágyazott meg, és tette mindezt bármiféle bizonytalanság vagy kétely nélkül, a műfaj velejét megmutatva a modern kor gyermekének. Ez a kockázatvállalás, melyet a múltba való visszanyúlás magában hordoz, önmagában is kiemelte az ausztrál bandát a zeneipar egyre sűrűbb, kommersz mocsarából.

A fesztiválon koncertet ad mások mellett Erykah Badu, Carli B, Courtney Barnett, Future, az Interpol, Charli XCX, a Guided By Voices, a Tame Impala, Robyn, a Suede, Liz Phair, Solange, James Blake, a Stereolab, Jarvis Cocker, Róisín Murphy és a Primal Scream.

Itt a nagy lehetőség: Mayberian Sanskülotts a nappalidban! / ContextUs

Szeptember 14-e után Csehországban (2x Prága és 1x Brno) és Ausztriában (1x Bécs) csapatja a Mayberian Sanskülotts, miután az A38-koncert után elrepülnek az európai turnéjukra. De nemrég írták meg Csordás Pipi Zitáék a Facebook-oldalukon, hogy 18-án és 19-én nincs fixálva időpontjuk, így kvázi felhívást intéztek rajongóik között, akik esetleg managerek és/vagy ismernek olyan arcot, akik segíthetnek nekik.

A Mayberian Sanskülotts és a Belau két-két koncerted ad: az egyiket a fesztivál NightPro színpadán, ami közvetlenül a tengerparton, a nagyszínpadok mellett foglal helyet, a másikat a Primavera Pro saját showcase rendezvényén, a szakmai delegációknak fenntartott színpadon (DayPro).

Akarat | Mayberian Sanskülotts

Mayberian Sanskülotts – AKARAT http://www.mayberian.bandcamp.com https://www.facebook.com/mayberian Rendezte, filmezte és vágta: Gidéo http://www.facebook.com/gideoo A zenét keverte: WaTa Köszönet nektek: Adorján Zalán, Bárdits Éva, Edőcs Katalin, Erdélyi Emese, Foitl Anna, Foitl Rebeka, Gál Zsuzsanna, Gulyás Márton, Kovács Brigitta, Körmendi András, Maly Róbert, Müszi, Orosz Anna, Pozsonyi Janka, Sallai László. 2013.

A Primavera Pro ötnapos zeneipari találkozó, amely a nagyközönség számára rendezett fesztivál részeként, azzal egy időben zajlik a barcelonai MACBA-ban, a kulturális élet központjában. Az eseményen Európa és a világ zenei szakemberei azért gyűlnek össze, hogy a meghívott előadók közül kiválasszák – és akár leszerződtessék – a következő nagy dobásokat.

Belau zenekar / Kép: Facebook

A lo-fi/dreampopot játszó Mayberian Sansküllottsban Csordás Zita (ének, gitár), Várnai Szilvia (vokál, billentyűk), Balogh Gallusz (gitár), Szigeti Árpád (basszusgitár) és Hromkó István (dob) játszik. A zenekar 2010-ben alakult, első albumukat, az Aloneinkápmegyert egy kazettás magnóval vették fel. 2012-ben adták ki második lemezüket, a PseudoDeath-t, legutóbbi anyaguk, a Neverending Story idén februárban jelent meg.

BELAU / REDEFINE ft. SZÉCSI BÖBE (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

The Hungarian electronic / chillwave duo BELAU after their critically acclaimed debut full-length now redefines it’s sound with a brand new back-to-the-summer hit featuring the smooth and always enthralling melodies of the band’s live vocalist, Szécsi Böbe. Scroll down for the details!

A Belau elektronikus zenei alapokon nyugvó modern popzenei formáció, amelyet Kedves Péter (gitár, billentyűk, vokál) és Buzás Krisztián (basszusgitár, vokál) alapított 2015-ben. Egy évvel később több énekesnő vendégszereplésével megjelent a The Odyssey című bemutatkozó stúdiólemezük. A mediterrán térség zenei motívumait és életérzését feldolgozó anyag az év hazai elektronikus albuma kategóriában 2017-ben Fonogram-díjat nyert. Az élőzenei formációban négytagúvá bővült a csapat, az énekesnő Szécsi Böbe, mellette Kiss Benjámin (billentyű, effektek) zenél a színpadon. Ismertebb dalaik: Island of Promise, Distant Bay.