Hordja ezeket a mai napig.
A mai napig felfoghatatlan, hogy elment. Hosszú évek óta nincs nincs velünk a legendás magyar színésznő, Psota Irén. A Nemzet Színésze életének 87. évében, hosszan tartó betegség után, szívelégtelenség következtében, álmában hunyt el. Az édesanyjával nyugszik egy sírban.
A legenda halála mélyen érintette a magyar színházi világot. Így van ezzel Csákányi Eszter is, aki felkereste Psota Irén egyetlen örökösét a hagyaték miatt. Szerette volna megvásárolni a színésznő relikviáit, hogy megőrizhesse a művésznő emlékét.
“Szerettem volna párat megvásárolni közülük, így nem sokkal a temetés után felkutattam az egyetlen örököst. Mondtam neki, hogy nem ingyen, de szeretnék vásárolni Irén hagyatékából, hogy megőrizhessem az emlékét. Fülbevalókra gondoltam, fejkendői valamelyikére. Elhívott Irén lakásába, amely akkor szinte már üres volt” – mesélte a Best magazinnak a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Csákányi Eszter elárulta hogy végül az övé lett Psota Irén utoljára viselt napszemüvege, egykori kedvenc parfümje, egy-két sapkája és sálja. A színésznő rokona nem fogadott el pénzt ezekért a holmikért, mert nagyon örült, hogy így akarnak megemlékezni Irénről.
“Némely sálját a mai napig hordom, nemcsak az emléke miatt, hanem mert ezek speciális darabok, és soha nem mennek ki a divatból. A mai napig nagy becsben tartom őket” – nyilatkozta a magazinnak.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.