Még csak most startolt el a Farm VIP legújabb évada, de Pumped Gabo és Blága Tünde között egyre jobban izzik a levegő, így a nézők talán egy új románc kibontakozásának lehetnek szemtanúi. Az izomceleb már taktikázik, hogyan tegye meg az első lépést, de nem sieti el a dolgot. Szerinte ugyanis a várakozás csak még jobban felcsigázza a modellt. Hogy a csajozós stratégiája beválik-e, hamarosan kiderül.
Vasárnap elstartolt a TV2-n a Farm VIP legújabb évada, amelyben – alig foglalták el a tanyát az új szereplők – már elkezdődött a drámázás, a szövetségek megkötése, sőt, a szerelmi szál sem marad el: a Sárgák csapatát erősítő Pumped Gabo ugyanis már most kivetette a hálóját a Piros csapat egyik versenyzőjére, a 2023-as Miss Universe Hungaryre, Blága Tündére.
Az izomceleb minden alkalmat megragad, hogy közeledjen kiszemeltjéhez, s a hétfői játék során már flörtölt is egy kicsit az egykori szépségkirálynővel. A keddi adás rövid előzetese szerint pedig már azt is eltervezte, mikor bújik majd vele egy ágyba. A jól megtervezett taktikáját a csapattársának, Aureliónak fejtette ki.

Kapcsolódó cikk

“Most akkor mi van Tündivel? Mész át este?” – szegezte neki a kérdést a barátjának Aurelio. “Lehet, hogy inkább csak holnap. Kicsit fölkészülök rá, mondjuk inkább a Tündinek kell fölkészülni” – felelte Pumped Gabo, aki azt is elárulta, hogy szerinte Tündi bizony nem rúgná őt ki maga mellől, hiszen amikor rákérdezett arra, milyen ágya van, a modell azt felelte: „egyszemélyes, de elférsz rajta”.
Gabo ezt egyértelmű jelnek vette, hogy van esélye Tündénél.

Kapcsolódó cikk

“Úgyhogy ma vár engem a Tündi, és ezért nem ma megyek, hanem holnap, hogy jól kivárja magát” – tette még hozzá a Balaton Sound visszatéréséért küzdő aktivista.
A kérdés már csak az, valóban egy románc születik-e, avagy csupán a játék részeként alakul ez a csábítási hadművelet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet