Puskás Peti a karantén ideje alatt két nagy szerelmének is hódol: Dallos Boginak és a fotózásnak. 

Jól megérti egymást Puskás és Dallos

A legutóbbi magyarországi X-Faktor évadához – amit Ruszó Tibor nyert megDallos Bogi is csatlakozott mint zsűritag. A műsor ideje alatt pedig olyannyira jól működtek együtt Puskás Petivel, hogy össze is jöttek, amit november végén a nyilvánosságnak is bejelentettek. Nem ők az egyetlen a szériából, akik összejöttek. Manuel és Marschal Edina is egymásra találtak, de januárban arról írtunk, hogy már szakítottak is.

Psukas Peti Dallos Bogi Karanten Dal Instagram
/ Fotó: Dallos Bogi Hivatalos Instagram-Oldala

A külvilág felé azóta is rendületlenül dúl a szerelem, olyannyira, hogy múlt hónapban Pont ilyen lányra vágytam címmel dalt adott ki Puskás. Noha nem volt meglepetés, de Dallos inspirálta a számot. Igyekeznek is minden pillanatot megörökíteni a kapcsolatukból, sokszor intimpillanatokat is megosztanak rajongóikkal.

Dalinspiráció után modellt csinált Dallosból Puskás

Gyakran posztolnak közösségi oldalaikon vicces videókat és képeket. Most ezúttal Puskás hobbijának, a fotózásnak hódolt, Dallos pedig modellt állt neki. Így mondhatnánk azt is, hogy mindkét szerelmének hódolt a Biebers frontembere.

https://www.instagram.com/p/B_-h844AO6O

A vasárnap feltöltött két fotóhoz azt írta Puskás, hogy az a két kedvence, “szerintem érthető, hogy miért.” A rajongóknak is tetszik, nem csak a fehérneműben, sminknélkül pózoló modell, de a fotós is a hozzászólások alapján.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.