Puskás Peti Instagram oldalán osztotta meg, milyen fontos számára az állatok és a természet védelme. Abban reménykedik, a faültetéssel átadhatja az üzenetet a következő generációnak.

Puskás Peti szerint a faültetésnek szimbolikus jelentősége is van

„Ma délután Nyíregyházán a Bujtosi-tónál ültettünk fát apával a Móricz Zsigmond Színház szervezésében és a szomszéd Szent Miklós Görögkatolikus Iskola osztályaival, utána pedig beszélgettem velük arról, miért fontos számomra a természet- és az állatvédelem, miért alapítottuk a Woodapest Egyesületet barátaimmal, és az ültetésnek milyen szimbolikus jelentősége is van” – írta Instagram-oldalán Puskás Peti.

„Egy fát kivágni percek alatt lehet, de elültetni, végignézni ahogy felnő és újra otthont adjon élőlények sokaságának, az évek-évtizedek kérdése. „

„Amíg nem vagyunk tisztában azzal, hogy a fogyasztásunk azzal jár, hogy valahonnan elveszünk, akkor örök szélmalomharc lesz az életünk, de ahogy döntéseinket nem csak a piac határozza meg, talán sikerrel járhatunk abban, hogy megóvjuk egyetlen otthonunkat: a Földet.”

Bízom benne ezekkel a kicsinynek tűnő eseményekkel, mégis sikerül ennek a generációnak muníciót adni a 21. század kihívásaihoz

– tette hozzá.
Kapcsolódó cikk

Puskás Peti még 2020 novemberében is ültetett a 2022-es kézilabda Európa-bajnokság jegyében.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet