„Ezt a képet nem biztos, hogy kitenném otthon a nappaliban” – viccelődött Varga Livius (a Quimby egyik énekese) a kiállítás megnyitóján, mikor körbe sétálva elemezték egyesével a műveket. Ugyanis a Budapest Park felkérésére kilenc fiatal képzőművész a zenekar dallamait képekbe merevítve értelmezte. Műveik pedig árverésre kerülnek és az összegyűlt összeget a JEL Alapítványnak ajánlják majd fel. A Dallamképek című kiállítás apropóján beszélgettünk Balanyi Szilárddal és Kárpáti Dódival.

ContextUs: A Quimby egyik legrégebben működő zenekar az országban egy jelentős rajongó táborral. Hogy látjátok egy sikeres együttes életében szükségszerű, hogy egy idő után valami jó ügy mögé álljon?

Szilárd: Egy kezdő zenekar is kiállhat bármilyen jó ügy mellett, csak nem fognak annyian felfigyelni rá. Ilyen alkalmakkor kifejezetten jó kihasználni azt, amit az elmúlt 27 év alatt elértünk.

Dódi: Régebben is biztosan voltak ötleteink, csak nem voltak meg a lehetőségeink, hogy véghez vigyük.

A Dallamképek kiállítás megnyitója / Fotó: Rosta Márk

ContextUs: Az online árverésből összegyűlt összeget a JEL Alapítványnak ajánljátok fel. Milyen személyes kötődésetek van a siketekhez?

Dódi: A JEL Alapítványt a zenekar választotta több közül. Mi ezt választottuk, mert ebben láttuk meg azt a lehetőséget, hogy hogyan lehet a különböző világok között kapcsolatot teremteni. Számunkra ilyen módon jelenik meg a kötődés az alapítványhoz és mindahhoz, amit képvisel.

ContextUs: Hallhattunk titeket cirkuszi artistákkal és szimfonikus zenekarral karöltve is, most pedig itt a Dallamképek kiállítás. ContextUs: Miért fontos nektek, hogy ilyen kiegészítései legyenek a zenéteknek? Valamiképpen inspirálnak titeket?

Szilárd: Igen, nagyon is inspirálnak. Ha mindig csak ugyanazt csinálnánk körbe-körbe, az egy idő után unalmassá és fárasztóvá válna. Azért érdemes az embernek a határait feszegetni, mert akkor mindig lesz valamilyen új benyomás, valami, ami tovább lendíti. Aztán ebből fakadóan jöhetnek friss ötletek és új meglátások. Fontos, hogy az ember mindig tágítsa a játszóterét.

A Danubia szimfonikus zenekarral való együttműködés is egy jó lehetőség volt, aminek úgy néz ki, lesz is folytatása. Szóval mindent azért csinálunk, hogy színesebbé tegyük a saját magunk, a Quimby és így a közönségünk életét is.

Dódi: Hihetetlen élmény volt, mikor a Dürer Kertben játszottam és láttam, hogy hogyan ugrált valaki a falon, miközben én csináltam a dolgomat. Hihetetlen inspirációforrás volt. A szimfonikus zenekarral való együtt zenélés pedig egy nagyon nagy feladat volt, legalábbis számomra. Nekem sosem kellett klasszikus zenét játszanom, csak hallgatni és megfigyelni szoktam. Így nagy kihívás volt, hiszen csak megszabott időközökben játszhattunk és rengeteg mindenre kellett figyelni.

A Dallamképek kiállítás megnyitója / Fotó: Rosta Márk

ContextUs: Nagyon szimbolikus és képi dalszövegeitek vannak, tele metaforával és két képzőművészethez szorosan kötődő tagotok is van. Hogy hogy nem merült fel hamarabb, hasonló módon való képi ábrázolása a daloknak?

Dódi: Felmerült már hamarabb, csak nem ilyen formában. Csináltunk már olyan koncertet, ahol mi állítottuk össze a dekorációt, és kiállítás is volt, ahol a saját dolgainkat raktuk ki (például az Almási téren). Külön kis ismertető is volt hozzá, fotókkal. Ott mindenkinek volt valami ötlete, és nem arról volt szó, hogy ketten foglalkozunk képzőművészettel és ezért mi kiemelkednénk a többiek közül a Tibivel. Például ott van Fefe, aki ötvösként súlyosan jó dolgokat tud bemutatni, vagy Szilárd, akiről tudom, hogy nagyszerűen készít stilizált rajzokat. Tehát volt már hasonló, mindig benne van a levegőben.

ContextUs: Okozott-e valamelyik alkotás meglepetést? Volt olyan elem, amiről nem gondoltátok, hogy magában hordozza a zenétek?

Szilárd: Olyan nagy meglepetés nem ért, mert számítottam rá, hogy mindenki a saját ízlése és gondolkodása alapján fogja elkészíteni a képet, de mindegyik tetszik. A kedvencem az Otthontalanság otthona számunkhoz készült mű.

Dódi: Én csak két dolgot tudok erről mondani. Egyrészt annyi motívum van a mi vizuálunkban, ami visszaköszön hogy már csak ezért sem volt ütközőpont.

Tehát itt, ha nem is idézetszerűen, de asszociatívan jelen vannak ezek az elemek, amik a mi zenénkben is és a kortárs képzőművészetben is megjelennek.

Ezért nem volt olyan, amiről úgy éreztem, hogy egy másik világból csöppent volna ide.

ContextUs: Hogyan mazsoláztok a meghívások közül? Esetleg van olyan helyszín, ami mindig prioritást élvez?

Szilárd: Az alapján szoktunk szelektálni, hogy a zenekar mit gondol támogatandó, érdekes vagy jó dolognak. Általában együtt döntjük el ezeket.

A Quimby nyárzáró koncertje szeptember 7-én lesz a Budapest Parkban.