Rácz Jenő úgy gondolja, jót tett neki, hogy gyerekkorában kapott egy-két pofont a szüleitől, amikor szemtelenkedett.

Rácz Jenő az IstenEst műsor vendége volt, ahol ezúttal az apaság volt a központi téma. Felmerült az a kérdés is, hogy része lehet-e a nevelésnek a szülői pofon, írja24.hu.

Egyrészt, amivel én szembesültem gyerekkoromban, hogy ha én szemtelen voltam, én kaptam egy maflást, pofán vertek kétszer, egyből tudtam, hogy mi az, hogy rend, fegyelem

– kezdte mondandóját a séf.

Amikor én ötéves voltam, senki nem gondolkozott azon, hogy elmegyek a gyámhatósághoz, mert anyám rácsapott a seggemre. Ez teljesen normális volt. Én a mai napig hálás vagyok, hogy fel lettem képelve, amikor már nem bírtam magammal

– mondta, hozzátéve, hogy gyakran tapasztalja, hogy „ki van nyalva a gyerek feneke, aki aztán helyreteszi az anyját hatévesen”, amit nem tart jó útnak.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

goballoon.hu - 2024 július - LinkMarketing - 6

Felkészülés a hőlégballonos repülésre

Ma már nem úgy készülünk egy hőlégballonos sétarepülésre, mint a 2019-ben megjelent “A hőlégballon” című film szereplői, akik az NDK-ból próbáltak megszökni egy ilyen légijárművel.

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.