Rácz Jenő elárulta, három évet még várnának a következő babával, hogy a mostani gyermekük is be tudjon majd segíteni kistestvérénél.

Rácz Jenő és Rácz-Gyuricza Dóra első közös gyermeke nem egész két hete született meg, de a páros már most biztos benne, hogy szeretnének még egyet, írja24.hu

A séf a Reggeliben elárulta, hogy terveik szerint három évet várnak a következő babával. 

“Azt gondolom, hogy nagyjából három éves koráig várunk a Kamillának, és akkor ugye úgyis kilenc hónap nagyjából, mire jön egy újabb baba”.

Négyéves korára már pont jó az a szakasz, mert addigra már felnő annyira, hogy esetleg tudjon segíteni az anyukájának, vagy szeretgeti a kis újszülött babát

– mondta a séf.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Nincs több cikk