Rácz Rebi az elmúlt egy évben robbant be a kerámia területére. Mind az alkotás folyamatában, mind a megvalósult tárgyakról való gondolkodásban olyan formabontó hozzáállást képvisel, aminek az eredménye egy nagyon őszinte és különleges tárgyi világ.

Hirdetés

ContextUs: Sokszor hangsúlyozod, hogy nincs keramikus előképzettséged, és az alkotás hobbinak indult. Változott az alkotás szerepe az életedben az elmúlt egy év sikerei hatására?

Biztos, hogy változott, mert az elmúlt egy évben, mióta elkezdtem komolyabban foglalkozni a kerámiával, nagyon felgyorsultak az események. Májusban volt egy kiállításom a Telepen, és onnantól nagyon beindult minden.

Ugyanakkor szeretném megtartani ezt a dolgot olyan elfoglaltságnak – a hobbi szót nem szeretem –, amit akkor csinálok, amikor kedvem van, és azt csinálok, amihez kedvem van. Nem hagyományosan építek brandet, és nem kell ebből megélnem. Szerencsére nem is tudnék, mindig van munkám a kerámia mellett. Nem szeretném, hogy ez a dolog átmenjen kötelező jellegű tevékenységbe, és aszerint kelljen alkotnom, hogy mi az, ami a leginkább eladható. Addig szeretnék a kerámiával foglalkozni, amíg önazonos tud maradni ez az elfoglaltság.

Ettől függetlenül ez az, amit a legjobban szeretek csinálni, ezért munkát is olyan időbeosztással vállalok, hogy legyen időm a kerámiára.

ContextUs: A tárgyaid nagy része használati tárgy, ugyanakkor a funkciót nem tartod elsődleges szempontnak. Műtárgyak inkább vagy használati tárgyak?

Mindenképpen használati tárgyak, csak nem a hagyományos értelemben, tehát nem pusztán azért vannak, hogy betöltsenek egy funkciót. Például készítek egy bögrét, amit kicsit óvatosan kell letenni, mert nem teljesen szimmetrikus az alja, vagy nem egészen szabályos a szája. Nem kifejezetten nehéz belőle inni, de használat közben jobban oda kell figyelni a tárgyra, és ez a lényeg: a pillanat, az odafigyelés, a tárgy kiemeltebb szerepe.

Persze ez egy kicsit sarkított, mert ez nem igaz minden tárgyamra így, ebben a formában, de ez a fő gondolat.

/ Fotó: Rácz Rebeka

ContextUs: A tárgyak mellett az ábrázolás módja is nagyon egyedi. A fotókat csak eszköznek tekinted, vagy megállják a helyüket önmagukban? El tudsz képzelni például egy fotókiállítást a tárgyak jelenléte nélkül?

Nem, főleg mostanában már nem. Eleinte nagyon fontosnak tartottam és élveztem a reprezentációt, vagyis a tárgyak fotózását, de ez a rész akkor sem volt olyan hangsúlyos, mint maguk a tárgyak. Mindig is a kerámiáké volt a főszerep, a képek pedig bemutató képek maradtak. Minél jobban elmerülök a kerámiában, annál inkább elbillen a mérleg.

Ettől függetlenül a fotográfia egy olyan dolog, ami a kerámia mellett nagyon érdekel, de ezen a területen más kérdések izgatnak, nem a beállított terek és jelenetek.

ContextUs: Nagy hangsúlyt fektetsz a tárgyaid kontextusba helyezésére. Mint designelméleti szakember, fontosnak tartod, hogy tárgyainkat mindig kontextusban értelmezzük?

Alapvetően azt gondolom, hogy egy tárgynak nem attól lesz kontextusa, hogy reális környezetben fotózom, hiszen ha stúdió körülmények között fotóznám, akkor is lenne kontextusa. Nem ez a lényeg.

Mielőtt elkezdtem kerámiával foglalkozni, évekig csak figyeltem, befogadtam mások munkáit képeken keresztül. Azt a tendenciát figyeltem meg, hogy a legtöbben szuperstilizált környezetben mutatják be a tárgyaikat. Ez sok esetben jó, de a kerámia kapcsán sokszor használati tárgyakat látunk. Ezek legtöbbször steril vagy nagyon visszafogott, megkomponált térbe vannak elhelyezve, amitől arra gondol a vásárló, hogy ő is egy ilyen környezetet szeretne. A tárgy megvásárlása pedig megadja ezt az érzetet. Aztán hazaviszed a tárgyat és valójában az otthonod dominánsabb lesz, mint maga a tárgy. Ez persze csak egyfajta forgatókönyv, ami egyáltalán nem minden esetben állja meg a helyét, de fontosnak tartom kiemelni, hiszen egyre inkább meghatározzák a mindennapjainkat az instafilterek.

Tehát ez a hozzáállás főként a használati tárgyakra vonatkozik. Ha más jellegű tárgyakat készítek, lehet, hogy én is a steril környezetet fogom választani, hogy semmi ne vonja el a figyelmet a bemutatott darabról.

/ Fotó: Rácz Rebeka

ContextUs: Minden kísérlet alkalmával tapasztalsz, tanulsz, jobb keramikus válik belőled. Mit gondolsz, meddig lehet fenntartani a kísérlet-jelleget, a véletlen kiemelt szerepét?

Ez nagyon jó kérdés, én is sokszor fel szoktam tenni magamnak. Biztos, hogy az eredeti hozzáállásom állandóan változik a tapasztalat hatására.

Járok Lakatos Ábel haladó kerámia kurzusára, ahol minden órán új technikát tanulunk. Legutóbb a lapokból építés módszerét tanultuk meg. Felmerül, hogyha ezt a technikát profin tudom alkalmazni, akkor az így készült tárgyaim túl szabályosak lesznek, és eltűnik az az irány, ami jellemző a munkáimra, és amit úgy szeretek bennük.

Valószínűleg idővel a hangsúly nem a véletlenen, esetlegességen és naivitáson lesz, hanem valami máson, de ez egy nagyon lassú folyamat.

A legújabb projektemben nem használati tárgyakat készítek, hanem kisebb, amorf figurákat. Itt már nincs szó esetlegességről, mert bár a formálásuk nagyrészt spontán, a felületük és formájuk szabályos. Ez egy másfajta hozzáállás.

Nem akarom, és nem is tudnám erőszakosan megtartani az eredeti irányt. Többet tudok, mint egy éve, szabályosabb tárgyakat tudok létrehozni. Hamis lenne imitálni ennek a tudásnak a hiányát. A naivitásnak máshol kell teret kapnia.

ContextUs: Általánosságban is az alkotás fontos elemének tartod a véletlent?

Inkább a saját munkáimmal kapcsolatban tartom fontos tényezőnek. Van például egy Berlinben készült fotó sorozatom, véletlenszerűen kiválasztott üzletekben, véletlenszerűen kiválasztott idegen emberek fényképeit fotóztam be. Vagy egy másik sorozat, amibe összegyűjtöttem a saját tekercseimről a hibás képeket, amik nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna. Mindkét esetben fontos szerepe van a véletlennek.

Ennek talán az az oka – mind a kerámia, mind a fotográfia kapcsán –, hogy egyiket sem tanultam, mint szakmát.

Ezért muszáj teret hagynom a hibának, az esetlegességnek, nem törekedhetek tökéletességre, mert nem is tudok tökéleteset csinálni.

A másik ok, ami mindig felmerül bennem, hogy ma már vannak gépek, amik által tökéletes formákat tudunk létrehozni. Ettől persze az ember imitálhatja ezt a tökéletességet, és annak is megvan az üzenete, de számomra nem ez az izgalmas. Sokkal érdekesebb, ha nem is törekszem a szabályos formára, hiszen a szabálytalan formák sosem lesznek egyformák, sosem tudhatod előre, hogy fog kinézni a végeredmény. Szerencsésnek érzem magam, amiért nem arra van belső késztetésem, hogy a tökéletesen szabályos, elfogadott és jól ismert felé menjek, hanem el merek indulni a szokatlan felé.

ContextUs: Azt mondod, elfogadod a tárgyaidat, ahogy sikerülnek, részben ettől olyan különlegesek. Volt olyan tárgy, amit eldobtál, mert úgy érezted, na, ez tényleg nem sikerült?

Olyan van, hogy nem vállalok fel egy darabot. Van egy doboz, amibe a ’selejtet’ gyűjtöm. Ami számomra selejt, lehetséges, hogy más ember számára nem az. Sok mindent lehet kezdeni velük, például darabjaira törni és újra használni, vagy csak kitenni az utcára és valakinek talán megtetszik. Egyébként a kemencében felrobbant tárgyak törmelékét sem dobom ki, mert ki tudja, mire lesz még jó. Ez a rész is érdekel, nem csak az új tárgyak gyártása, hanem, hogy mi lesz azokkal a darabokkal, amik nekem nem tetszenek. Ezek most csak állnak egy dobozban, a gondolatok pedig ülepednek, és idővel meglátjuk mi lesz velük.

/ Fotó: Rácz Rebeka

ContextUs: Mennyiben más elméleti emberként alkotói szerepbe kerülni, mint eleve ezt a területet választani?

Nem tudom megmondani, hogy mi lenne, ha nem elméleti szakokat végeztem volna, azt viszont látom, hogy ez a felállás nem túl gyakori. Egy kicsit „két szék között a pad alá” szituáció, ugyanakkor nagyon izgalmas is. Ma már sok esetben nem az számít, hogy miből szereztél diplomát, hanem az, hogy miben vagy jó. Ennek ellenére úgy gondolom, hogyha nem azt tanultam volna az egyetemen amit, akkor most nem ülnénk itt. Nagyon örülök, hogy sosem jelentkeztem semmilyen tervező szakra. Amennyire ez hátrány tud lenni – például a szakmai tudás hiánya –, annyira előny is; olyan plusszal indulok, mint alkotó, ami sok embernek nincs meg.

A szemléletmódom is más. Designelméleti és esztétika diplomával könnyebben tudom kontextusba helyezni a tárgyakat, megtanultam egyfajta elemző látásmódot. Nagyon fontosnak tartom ezen a területen, hogy az ember tudjon három szótól kezdve három (vagy több) oldalon át írni egy adott dologról, amit a tervező szakokon nem feltétlenül tanítanak meg.

Ami viszont érdekes, hogy a saját munkáimat nagyon nehezen elemzem. Tudok beszélni róluk, de nagyon furcsa érzés. Ennek talán az is az oka, hogy nagyon intuitív módon alkotok.

Az a tapasztalatom, hogy a nézőnek egyértelműen összeáll, hogy milyen a stílusom – ami valójában én vagyok –, míg nekem ezt nagyon nehéz tisztán látni.

ContextUs: Egyre több fiatal, feltörekvő alkotó jelenik meg, akik laikusként csöppennek a szakmába. Ez miért jelent ekkora előnyt ezen a területen?

Magyarországon a kerámiának nincs elterjedt modern kultúrája. Nincs modernizálva az oktatásban. A legtöbb embernek a kerámiáról a népi művészet képe jelenik meg, például a parasztházak falán lógó köcsögök vagy tányérok. Amerikában és Ausztráliában nagyon erős ez a vonal, amit én is csinálok – nem feltétlenül a naiv alkotás –, hanem hogy a szakmabeliek felrúgják a hagyományokat és saját, modern formavilágot teremtenek.

Talán ezért lehet előny, az én esetemben legalábbis. Könnyebben befogadható és értelmezhető dolgokat csinálok, mint egy szakmabeli, pont azért, mert nincs mögötte akkora szakmai tudás. Azt látom, hogy akinek ez a szakmája és ezzel is foglalkozik, az rettentő ügyes az olyan dolgokban, amit egy laikus szem nem fog érteni. Azt látja az ember, hogy például egy kézzel készült bögre más minőség, mint egy ikeás bögre, de ezért nem feltétlenül fog kifizetni érte 10000 forintot. Mindeközben egy szakmabeli azonnal látja, hogy milyen profi és értékes munkáról van szó adott esetben.

Mivel én autodidakta keramikus vagyok, ezért egy másik pályán mozgok, ami könnyebbnek tűnhet, de más téren ugyanúgy megvannak a buktatói.

/ Fotó: Rácz Rebeka

ContextUs: Jelenleg min dolgozol, hol láthatjuk legközelebb a kerámiákat?

Korábban már elhangzott, hogy jelenleg nem használati tárgyakat csinálok, hanem kisméretű szobrokat, amorf figurákat. Ezek a Dumpster Divers stúdió, Halasi Bálint és Lazin Damjan felkérésére készülnek egy stop-motion filmhez, illetve remélhetőleg sorozathoz.

Ezenkívül december 10-én lesz design vásár a Toldi moziban, ahol én is árulni fogom a munkáimat.

CV

Rácz Rebeka 1990-ben született Budapesten. BA diplomáját az ELTE Esztétika szakán szerezte 2013-ban, majd az MA képzést a MOME Designelmélet szakán végezte, 2017-ben diplomázott. Felsőfokon beszél angolul és spanyolul, nemrégiben Jill Alexander Essbaum Hausfrau című regényét fordította. Gyakornokként dolgozott a berlini Collegium Hungaricum-ban. Publikált a PS Magazinban, az Artmagazinban és a Designisso oldalán. Írtak róla többek között a Stilblogon. Több csoportos kiállításon szerepelt, idén májusban pedig a Telep Galériában volt egyéni kiállítása.

Hirdetés