“Elhelyezem magam egy emlék vaktérképén,
oda, / ahol nem sejtek várost.”
Ráday Zsófia verse, amely a 3. Contextusban verspályázat harmadik díját érdemelte ki.

Átutazó

„De hisz végeredményben megtehetjük,
hogy odautazunk és aztán visszajövünk.”
– Sławomir Mrożek

A legtöbb félelem már tengerszinten is érzékelhető.
Minden érintést a síkba vetítek,
hogy kikerülhessem őket.
Elhelyezem magam egy emlék vaktérképén,
oda, ahol nem sejtek várost.
Lakott területen belül tilos leállni.
Meg kell rajzolnom az utakat.
A mozdulatok közt is tartom a követési távolságot.
Megkeresem nekik a legközelebbi elágazást.
Aki menekül, nem érkezhet sötétedés előtt.
Nem ismerheti fel a saját vonásait,
így férhet el köztük.
Hajtűkanyarrá hurkolom a véletleneket,
tájidegenné a testben.
Mintha naponta erre járnék.
Csak az árnyékom árul el,
az időmet térre cseréli, nehogy utolérjem.
Jelöletlen határ. Hagy eltévedni.
Besatírozom a nyomaimat.
Ez az ország üresen marad.