Radics Gigi többektől megkapta, hogy ha gyereke születik, már nem lesz esélye befutni Amerikában.

Radics Gigi Palik László műsorának vendége volt, ahol többek között arról is szó esett, hogyan hat karrierjére az anyaság, írja24.hu.

Volt egy szakmabeli személy, aki felhívott engem anno, amikor megtudta, hogy várandós vagyok, és azt mondta, hogy: Úristen Gigi, akkorát csalódtam, mert most innentől kezdve szerintem nem fogod tudni megvalósítani az amerikai álmot, pedig te lennél az egyetlen, aki ezt meg tudná csinálni

– emlékezett vissza az énekesnő, majd hozzátette, szülei is úgy gondolták, ha megszületik a baba, már nem fog a zenével foglalkozni. 

Hát nem így történt, de a lányom még sokkal többet tett hozzám minden tekintetben

– jelentette ki az énekesnő. 

Radics Gigi úgy gondolja, most abban a szakaszában van, amikor bármit el tud érni, amit csak szeretne. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet