Radics Gigi szerelmi élete új fordulatot vett – Párizsban kapták lencsevégre új párjával
Radics Gigi tavaly augusztusban jelentette be, hogy már nincs együtt gyermeke édesapjával. Az énekesnő azóta óvja magánéletét a nyilvánosságtól, és eddig nem lehetett tudni arról, hogy bárkihez is közelebb került volna. A szerelmi életét firtató kérdésekre is következetesen kitérően válaszolt.
Most azonban úgy tűnik, változott a helyzet.
Mackó Miki, a ValMar és Manuel producere nemrég néhány romantikus képet osztott meg Instagram-oldalán párizsi utazásáról. Az egyik fotón Radics Gigivel látható – méghozzá egy szenvedélyes csók közben.
A képek alapján úgy tűnik, az énekesnő újra megtalálta a boldogságot, a rajongók már most izgatottan találgatják, hogy a pár közös története hogyan folytatódik.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.