Második hete verhetetlen a Ralph lezúzza a netet című családi animáció az észak-amerikai mozik kasszasikerlistáján.

A Disney produkciója a hétvégén 25,8 millió dollárt (7,4 milliárd forint) kasszírozott. Bár Rontó Ralph története az előző, hálaadásnapi hétvége óta 53 százalékkal esett vissza, ami nem meglepő, a vakáció után általában visszaesik a mozik forgalma. A film Észak-Amerikában meghaladta a 100 millió dolláros bevételt, a nemzetközi piacokon 87 milliónál jár – írta iparági becslések alapján a Variety filmes szaklap.

Szmk Ralph Wreck Internet Lezuzza Netet 3
Ralph Lezúzza A Netet És Közben Rengeteg Pénzt Csinál / Fotó: Fórum Hungary

A második helyet a Grincs című 3D-s számítógépes animációs film szerezte meg, amely Dr. Seuss azonos című könyvén alapul. A hétvégi 17,7 millió dollár 203,5 millióra növelte az amerikai jegyárbevételét.

A Creed folytatása Michael B. Jordannal és Sylvester Stallonéval a főszerepben ezen a hétvégén a másodikról a harmadik helyre csúszott vissza 16,8 millióval, bevétele így két hét alatt 81,2 millió dollárra nőtt.

Sylvester Stallone elengedi, ami sikerre vitte – Ezt üzeni a rajongóknak

A 73 éves Stallone köszönetet mondott rajongóinak is, és azt üzenete nekik: A Rocky-sorozatból nyolc film készült, az első, John G. Avildsen rendezésében 1976-ban, és nyomban nagy sikert aratott. A film három Oscar-díjat kapott, köztük a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést. A későbbi filmekből többet Stallone írt és rendezett.

A negyedik helyen végzett a Harry Potter-varázsvilág újabb epizódja, a Legendás állatok – Grindelwald bűntettei 11,2 millió dolláros jegyárbevétellel, ezzel az észak-amerikai eredménye 134 milliósra duzzadt.

Érkezik a Pokemon GO Harry Potter verziója / ContextUs

A Pokémon GO két évvel ezelőtt őrjítette meg a fél világot. A kiterjesztett valóság alapú játék kimozdította a játékosait otthonaikból, hogy helyette az utcán barangolva kapjanak el pokémonokat a telefonjukon. A játék gyártója, a Niantic Inc. ezúttal a varázsvilágba fog kalauzolni minket.

A nemzetközi piacok is jól fogadták, összesen mintegy 500 millió folyt be a jegyértékesítésből.

Freddie Mercury: „Hogy kiállja-e a zeném az idő próbáját? Nem leszek ott, hogy aggódjak miatta”

Felejthetetlen koncertek, féktelen bulik, meleg szeretők és drogok. Ha nem az énekhangját magasztalják, legtöbbször ezekkel a szavakkal jellemzik az énekest. De ismertük őt igazán? Összegyűjtöttünk pár érdekességet Freddie Mercuryról, amit nem biztos, hogy tudtál. Farrokh Bulsara-ként kevesen ismerik, pedig ezzel a névvel született 1946-ban, az afrikai Zanzibárban, egy párszi indiai család gyermekeként.

A Fox stúdió Freddie Mercuryról szóló életrajzi filmje, a Bohém rapszódia lett a heti sikerlista ötödik helyezettje 7.9 millió dolláros jegyárbevétellel, észak-amerikai eredménye már 164,3 milliónál jár.

Egyetlen nagy, országos premier volt a csendes, ünnep utáni hétvégén, a The Possession of Hannah Grace című horror a várakozásoknak megfelelően, 6,5 millió dollárral nyitott.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.