A világ népességének harmada jelenleg karanténban él. Át kell alakítanunk a mindennapjainkat, és talán a berögzült szokásainkkal is alkalmazkodnunk kell az új helyzethez. A kreatív ötleteink és a technika kombinációjának köszönhetően azonban nem kell teljesen lemondanunk olyan tevékenységekről sem, mint a randizás. Ezt bizonyította most be egy New York-i fotós.

A kreatív szakmák képviselői előnyben

Mindannyian a saját bőrünkön érezzük a társasági távolságtartás hátulütőit. Legyünk akár a családunkkal összezárva, a barátainktól elszeparálva vagy kuksoljunk egyedül egy garzonban, mindenki számára idegőrlő a bezártság. A kreatív embereknek, főleg a fotósoknak viszont mintha könnyebb lenne alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Ezt a találékonyságot még a Severance sem látta előre!

Karanten Randi New York 2
/ Fotó: Maxwell Swift

Elég valószínűtlen, hogy éppen most, amikor szinte mindenütt kijárási tilalom van, ismerkedjünk meg valakivel. Persze az online randioldalak még üzemelnek, ám ott is arra buzdítják a felhasználókat, hogy a személyes találkozással most méginkább várjanak.

Legendás lemezborítók újragondolva – koronavírus edition

Legendás lemezborítók újragondolva – koronavírus edition A Forbes magazin által 2017-ben a „világ 100 legkreatívabb embere” közé is beválogatott Activista néven alkotó páros 6 Feet Covers projektje közismert előadók ikonikus lemezborítóit gondolta újra a Covid-19 világjárvány korában. A hat láb nagyjából két méternek felel meg – az ajánlás szerint minimum ekkora távolságot kell tartanunk egymástól, ha elhagyjuk az otthonunkat.

Jeremy Cohen, aki önmagát reménytelenül romantikusnak tartja, mégis randizott egy lánnyal, akit nemrég ismert meg, igaz, tisztes távolságból. A New York-i szabadúszó fotós a közösségi oldalára pakolt fel egy videósorozatot a megismerkedésükről és az első két randijukról, ami hihetetlen népszerűségre tett szert az internet 21. századi romantikára kiéhezett népe körében.

Becoming a first-time grandma is a special milestone and the Beaumont, Trenton team didn’t let the COVID surge in June keep this grandma from seeing her grandchild, Jackson. Our security team pointed out which room he was in and his mom and Dr. Angelique Ellison helped grandma get her first glimpse of the new baby boy! #BeaumontHealth #newborn #grandma #firsttimegrandma #commitment #COVID19 #TrentonMI #obgyn

No Description

Az első megosztott videón azt láthatjuk, hogy észrevett egy lányt, Tori Cignarellát, aki pár napja már szintén otthonról dolgozott. A lány egy ház tetején táncolt, amire a fiú a lakása erkélyéről pont rálátott. Átintegetett neki, majd a pozitív reakciót látva fogta a drónját, és egy darab papíron átrepítette hozzá a telefonszámát. Az emberek a rengeteg elkeserítő hír közepette imádták a szokatlan és aranyos megismerkedés-történetet. És persze várták a folytatást.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem vagyok előre tervező típus, szóval nem gondoltam, hogy sorozatot készítek belőle. De amikor vágtam az első részt, rájöttem, hogy lehetne folytatása is azzal, hogy randizunk[/perfectpullquote]

– mondta el a Dazednek a találékony srác.

https://www.instagram.com/p/B-Kl0RfD3Cz/

A randi, amely egy vacsorából állt a fiú erkélyén és a lány háztetőjén, a FaceTime közvetítésével jött létre. A harmadik rész sem késlekedett, amelyben Cohen az eddigi „leghősiesebb” tettét hajtja végre: elment sétálni Torival New York utcáin a karantén idején. Ehhez mindössze egy óriási, felfújható gömbre volt szüksége.

A vécépapír és a maszk után megvan a következő karantén-sikertermék?

„Pont néhány nappal a Torival való megismerkedésünk előtt rendeltem ezt a hatalmas, felfújható gömböt és arra gondoltam, hogy majd jól fog jönni valamilyen konceptuális művészeti projektemhez. Semmi konkrét elképzelésem nem volt tehát, csak gondoltam, hogy egyszer majd hasznát veszem. Éppen az első randink napján szállították ki, és akkor már tudtam, hogy kiválóan fogom tudni használni egy lehetséges második, társasági távolságtartó randevúhoz” – mondta a lapnak a fiatal amerikai fényképész.

Ők már megtalálták az unalom ellenszerét a karantén ideje alatt

A koronavírus nagyban megnehezíti a napjainkat tekintve, hogy a legtöbb európai országban már végigsöpört a járvány, ennek ellenére hiányos információink vannak a betegségről. A védekezés érdekében érdemes mindent megtennünk, amit a hatóságok és a WHO megkövetel a lakosságtól. Ebbe beletartozik az önkéntes karantén vagy épp a lakhelyelhagyási-tilalom betartása.

És tényleg! Cohen levitte az utcára a lufit és a pumpát, még virágcsokorról is gondoskodott. Amit természetesen nem tudott átadni a lánynak, mert az is vele együtt be volt zárva a gömbbe.

How to date a Quarantined Cutie, Part 3.

No Description

A párocska andalgását csak a New York-i rendőrség állította meg pár pillanatra, akik, miután felismerték a férfit és a lányt a hírekből, már együtt szelfiztek a különös párral. Az internet népe most epedezve várja a következő folytatást, de Cohen beismerte, hogy nehéz lesz túlszárnyalni a gömbös randit.

Az időközben karanténrandi-szakértőnek előlépett Cohen a többi szerelemre áhitozó szívnek azt üzeni, hogy még a társasági távolságtartás korában is mindig van remény, és nem győzi hangsúlyozni, mennyire fontos új emberek felé nyitni.

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]A fizikai távolságtartás nem feltétlenül jelenti azt, hogy távol is kell maradnunk egymástól. Minden technológia a rendelkezésünkre áll, hogy millió meg egy módon kapcsolatba lépjünk egymással. Mondd meg a kedvesednek, mennyire szereted, küldj neki virtuális ölelést és legyetek különösen kedvesek egymáshoz, mert most aztán tényleg az viszi előre a világot[/perfectpullquote]

– ajánlja mindenkinek a világ első számú karanténlovagja.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.