Keveset tudunk a kiváló festő, Rembrandt életéről. Azonban a lelkes kutatók nem adták fel, hogy megfejtsék technikája titkát. Az elképesztő felfedezés áttörést jelent a képek restaurálásában.

A német Agenwandte Chemie magazin osztotta meg elsőként a felfedezést, amely rájött Rembrandt titkára. A holland és francia kutatókból álló csapat 3 festményt vizsgáltak meg. Marten Soolmans portréját (1634), Betsabé a fürdőben (1654) és a Susanna (1636) című festményeket. Miután mintát vettek, az Európai Synchrotron Labor csúcstechnológiájával sikerült meghatározni a vegyi anyagokat.

Los Angeles Times
Technikája A Mai Napig Érdekes Kutatási Terület / Fotó: Los Angeles Times

Így derült ki, hogy egy ritka ólomvegyületet, plumbonakritot használt az impasto területeken. Az impasto egy festési technika, aminek lényege, hogy vastagon kenik fel a festéket a vászonra (a szerk.). Ez bizonyítja, hogy a festő alkáli kötőközeget használt fel. A felfedezés új megvilágításba helyezi a technikát. A történelmi szövegek alapján Rembrandt ólom-oxidot használt, amit olajjal kevert, így kapta meg a pasztaszerű festéket.

Rembrandt Éjjeli őrjáratát a látogatók szeme láttára restaurálják

A Rijksmuseum igazgatója kedden jelentette be, hogy a restaurálás szokatlan módját választva a világhíres festményt abban a teremben fogják helyreállítani, amelynek falán lóg. Ahelyett, hogy a “koronaékszert” elszállítanák a múzeumból a több évig tartó restaurálás idejére, a projektet a helyszínen hajtják végre. Sőt, élőben közvetíteni fogják a munkálatokat.

A technika sokáig foglalkoztatta a kutatókat, kritikusokat. Most végre választ kaptak, aminek segítségével tovább megőrizhetik a művész képeit. A felfedezés pedig óriási segítség lehet további kutatásokhoz.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.