Délelőtt
Szapphó, márvány, nyitott ujjakkal
vár a pillanatra. Lankadtsága ellenpontja kő testének,
haját kipufogók füstje fújja lágyan,
kondenzvíz pettyezi ajkait.
Alatta a padon két nő ül, komoran,
végtagjaik közt olyan helyet keresgélve,
amihez képest édesnek tűnik a száműzetés.
Te fényár vagy, kékben.
Te, falba karcolt látomás.
Ha ez a város most porig égne,
én még akkor is éreznélek
elfeketedett kezeim tenyerében.
Épületek süllyednek és buknak felszínre,
utcák bújnak napvilágra, múlt-foltos
hangok csengik be a jelent, minden
rögzítettlenül és te itt, mozdulatlan.
Érezni igazság. Egy másik világban Szapphó
visszakerül, vérrel, tejjel teli, és lantját felvéve
halott nyelven énekel új szerelemről.
Fotó: Adriana Varejão
Fordította: Hyross Ferenc
