A brit rendőrség a lakosság segítségét kérte egy tolvaj elkapásában, de a tettes arca helyett csak a fenekéről van képük.

A két férfi egyikét, aki egy kisteherautóból szerszámokat lopott a West Midlands állambeli Coventry-ben, rögzítette a biztonsági kamera, amint kimászott a jármű ablakán, írja a DailyStar.

A helyi rendőrség pedig közzétette a fotót az esetről, abban a reményben, hogy valaki felismeri az elkövető fenekét.

Feltételezik, hogy a tettesek kapcsolatban állnak egy szervezett bandával, amely az elmúlt hetekben kisteherautókat rabolt ki szerte a megyében.
rendorsegi nyomozas tolvaj fenek 1
„Egyes lopások során feszítővasakat is használtak, és attól tartunk, hogy készen állnak az erőszak alkalmazására” – jelezte a rendőrség.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.