Ittas vezetésen kapták Jubilee Sharpe realitysztárt, le is tartóztatták a floridai West Palm Beachen.

Ittas vezetés vádjával tartóztatták le

Jubilee Sharpe Ittas Vezetes Reszeg
Jubilee Sharpe, Az Amerikai Nagy Ő Sztárja / Fotó: Et

Az amerikai Nagy Ő-ben látott Sharpe ittasan vezetett, amelynek következtében letartóztatták. Az eset következtében sem a vér-, sem a vizeletvizsgálatnak nem volt hajlandó alávetni magát, sőt a szondába sem fújt bele, írja az Origo.

Olyan részeg volt a taxisofőr, hogy utasának kellett hazavezetnie a repülőtérről

Ezt biztosan az indiai Surya Oruganti is így gondolta, mikor mit sem sejtve, a reptéren várakozva hívott magának egy Uber-t. Ám a sors, karma, vagy nevezzük úgy, ahogy szeretnénk, közbeszólt. A fiatal férfi hamar realizálta, hogy valami nincs rendben a sofőrrel, ugyanis a taxis olyan állapotban érkezett meg a repülőtérre, hogy sem vezetni, de még beszélni is alig tudott.

Hajnalban, fél hét körül vitték be, majd délben el is engedték, addigra került újra beszámítható állapotba. A meghallgatása március elején lesz, akkor kell megjelennie a bíróságon.

Az amerikai Nagy Ő lendítette be celebkarrierjét

Jubilee Sharpe Reszegen
/ Fotó: Wikifeet

Sharpe 2016-ban volt az amerikai Nagy Ő, vagyis a The Bachelor versenyzője, majd megjelent a műsor spin-offjában, a Bachelor in Paradise-ban is.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.