Rippl-Rónai József Kertben című műve 190 millió forintos eladási árával életműrekordot döntött a Virág Judit Galéria téli árverésén, amelyet vasárnap este tartottak a Budapesten, írja az Origo az MTI-re hivatkozva.

Rippl-Rónai József Kertben (Fehérruhás nő a kertben varr) című, 1909-ban készült olajfestménye, amely a festő kukoricás korszakának főműve, 120 millió forintos, rekord kikiáltási ár után érte el a 190 millió forintos leütési árat.

Rippl Rónai József Kertben Árverés
Rippl-Rónai József: Kertben

Rippl-Rónai József esetében az életműrekord eddig 170 millió forint volt. A Kertben című alkotás minden valószínűség szerint a festő feleségét ábrázolja. Az aukción többek között szerepelt Rippl-Rónai József 1916-os Kávéházi jelenete is, amely 360 ezer forintról indult és 1,6 millióért kelt el.

36 millió forintot fizettek Egry József egyik képéért

Vaszary János Dunaparti korzó című, 1933-as művére a licit 90 millió forintról indult, majd a kép az alkotó jelenlegi rekordárával megegyező összegért, 140 millió forintért talált gazdára. A festő a párizsi kávéházak és az olasz korzók hangulatát itthon a Lánchíd és az Erzsébet híd között húzódó, szállodákkal körülvett sétatéren találta és örökítette meg.

Nem fogod elhinni, mennyit adtak ezért a Rippl-Rónai József-festményért

A BÁV kétnapos árverésén, november 13-án és 14-én összesen 380 millió forintos forgalmat bonyolítottak le. Rippl-Rónai József népszerű kukoricás korszakából való Kékruhás lány virágos kalapban című festménye a BÁV aukcióinak történetében rekordáron, 75,6 millió forintért kelt el. A kép kikiáltási ára 60 millió forint volt.

Vaszary János másik, Virágcsendélet kék korsóval című műve az 1930-as évekből 50 millió forintért kelt el, Akt műteremben című műve pedig 30 millió forintért cserélt gazdát.

Az aukció utolsó tételére, Egry József Napnyugta (Aranyhíd, Balatoni naplemente) című, 1935 körül készült képére 15 millió forintról indult a licit, az alkotás becsértéke felett,a kikiáltási ár több mint duplájáért, 36 millió forintért kelt el.

Frank Frigyes Párizsi autóbusz című, 1927-es képére 24 millió forintról indult a licit, majd 40 millió forintért cserélt gazdát a mű, amelynek merész képkivágata a plakátok, filmek és a fotók vizuális világának hatását tükrözi.

Jótékonysági célra ajánlottak fel egyes tételeket

Batthyány Gyula Autóban című, 1930 körül festett képe, a kikiáltási ár duplájáért, 30 millió forinttért kelt el. Ziffer Sándor Út az alkonyban, Nagybánya című 1911-ben készült műve 16 millió forintos kikiáltási árról indult és 32 millió forintért talált gazdára. Scheiber Hugó Alexandra Alexandrova Exter portréja 22 millió forintért kelt el. A művész Kígyótáncosnők című alkotására 2,4 millió forintról indult a licit, amelyet végül 9,5 millió forintnál ütöttek le.

Majd’ egy milliárdot ért a Rippl-Rónai- és Vaszary-életműrekord, valamint a bordélyházak világa

Az árverés Autistic Art Közhasznú Alapítvány támogatására szervezett jótékonysági licittel indult. A résztvevők a Galéria tulajdonosainak saját gyűjteményéből felajánlott két műre – Szurcsik József Haltruizmus és Radák Eszter Retro II című képére – licitálhattak. Továbbá az autista művész, Réti Kristóf Figurák című alkotását és egy limitált kiadású Frey Wille-ékszert vihették haza.

Mednyánszky László Kocsiút télen című képe 9 millió forintos kikiáltási ár után 12 millió forintért kelt el. Czóbel Béla Rózsák című műve 240 ezer forintról indult, becsértéke 400 ezer és 600 ezer forint között volt, végül 6 millió 500 ezer forintért adták el.

A hagyományokhoz híven egyes tételeket – köztük egy Zsolnay Papagájvázát – jótékonysági célra ajánlottak fel. Az idén 1 millió 855 ezer forinttal az Igazgyöngy Alapítványt támogatják. Emellett az Élj Tudatosan Egyesület számára 700 ezer forint folyt be az árverésen.

A galéria tájékoztatása szerint az árverés 933 millió 465 ezer forintos összleütést ért el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.