Riz Ahmed a Star Wars közönségtalálkozójára igyekezett, azonban a reptéren terroristának nézték. Lekéste.

Hirdetés

Riz Ahmed pakisztáni származású brit színész. Nem is kis szerepekben láthattuk már. A HBO Aznap éjjel sorozatában nyújtott alakításáért Emmy-díjat is kapott. De ő volt Jake Gyllenhaal társa az Éjjeli féregben. A tavaly debütált Venomban pedig Tom Hardy főgonosza. A Star Wars: Zsivány Egyes filmben pedig a kulcsfontosságú Bodhi Rook karakterének szerepét formálta meg.

Riz Ahmed Emmy-díjas színész / Fotó: Getty Images

A bőrszín okozta hátrányokat gyermekkora óta tapasztalja, pedig a londoni Ahmed jó családból származik, Oxfordban végzett egyetemet. Már első filmszerepe aranyat ért, pontosabban Ezüst Medve-díjat, hiszen a The Road to Guantanamo film elnyerte ezt. Már akkor, a 2007-es berlini filmfesztiválról, a Berlináléról hazafelé tartva, a lutoni reptéren őrizetbe vették, mert terroristának nézték.

Riz Ahmed hithű muszlim, korunk iszlamofóbiájáról évek óta tart előadásokat, például a brit parlamentben, 2017-ben.

Beszédében megjegyezte, hogy nehéz dolga van egy muszlimnak a tévében, ha éppen nincs igény terroristákra a sorozatokban.

Az áprilisban tartott, chicagói Star Wars Celebration első napján részt kellett volna vennie, azonban lekéste, írja a Variety. Akkor indoklást sem adtak a szervezők, Twitteren mondták le az esemény előtt nem sokkal. Néhány napja derült fény az oka, amikor is egy hollywoodi programon vett részt. Külön érdekesség, hogy az eseményen a kisebbségi színészi és szórakoztatóipari szereplők szólalnak fel az egyenlőtlenségekre.

Hasan Minhaj Peabody-díjas (a Homecoming King című filmben nyújtott alakításáért – a szerk.), nekem van egy Emmy-m, de higgyék el, mindkettőnknek összeszorul a torka, ha repülőre kell szállnunk, mert ma nagyon nem jó muszlimnak lenni Amerikában. Az elmúlt két évben folyamatosan azt vártam, hogy egyszer csak bejelentik azt, amivel Trump fenyegetőzött, és kipaterolnak mindenkit ebből az országból, akinek nem megfelelő a bőrszíne

– mondta Riz Ahmed.

A gonoszság gyökerei: Szélsőjobboldali terror a filmvásznon

Számomra a rasszista indíttatású gonoszság témáját két filmalkotás, az Amerikai História X és a The Believer mutatja be a legjobban. Tony Kaye Amerikai História X -e Edward Norton és Edward Furlong kiemelkedő színészi játékának köszönhetően a rasszizmus legmélyebb bugyraiba nyújt betekintést.

A pakisztáni-brit színészt a Homeland Security, tehát a belbiztonsági hivatal emberei szedték ki a sorból. Noha bizonygatta, hogy színész, ráadásul ismert, nem érdekelték. Közölték vele, hogy nem repülhet.

Donald Trump amerikai elnök alatt megnőtt a HS hatásköre, így nem kellett megindokolniuk.

És nem ez az első olyan eset, amikor az Egyesült Államokban hasonló történik színésszel. Az Oscar-díjas iráni Asghar Farhadi rendező nem mehetett az Oscar-gálára, mert Trump egy elnöki rendeletben azonnali hatállyal felfüggesztette a beutazást Szíriából, Iránból, Irakból, Szudánból, Líbiából, Szomáliából és Jemenből. A rendelkezés az érvényes amerikai vízummal és az érintett országokból zöldkártyával beutazni szándékozó arab állampolgárokra is vonatkozik.

Hirdetés