A brit zenész 2016 óta gyűjti Banksy alkotásait.

Több mint hétmillió fontért, azaz több mint hárommilliárd forintért vált meg Robbie Williams saját gyűjteménye két darabjától, a Girl With Balloon (Lány léggömbbel) és a Vandalised Oils (Choppers) (Vandalizált olajfestmények /Helikopterek/) című Banksy-képeitől, írta meg az Independent, amit a 24.hu szemlézett.

A hírportál szerint a Sotheby’s aukciósház szerdai árverésén az előbbi 4,4, az utóbbi 2,8 millió fontért kelt el. Az árverésen szintén kalapács alá került volna egy harmadik Banksy-kép is, a Kissing Coppers (Csókolózó zsaruk), ám nem ismert okok miatt Williams az utolsó pillanatban kivetette a kínálatból az alkotást.

A 24.hu emlékeztetett, hogy a brit zenész 2006 óta gyűjti a titokzatos graffitiművész alkotásait. Hugo Cobb, az aukció vezetője korábban azt nyilatkozta, hogy az árverés egyesíti majd Nagy-Britannia két legnagyobb sztárjának kulturális örökségét.

Mint megjegyezte az Independent, mindkét kép a legismertebb Banksy-alkotások közé tartozik, ráadásul a művész tett róla, hogy a Girl With a Balloon mindenki emlékezetébe beleégjen. Mint ismert, miután 2018-ban az egyik változatát 1 millió dollárért vette meg egy licitáló, a kép a keretbe épített iratmegsemmisítővel ledarálta magát. A vásárlónak nem kellett sokáig szomorkodnia: tavaly ősszel rekordáron, 18,6 millió fontért (közel 8,5 milliárd forint) kelt el a félig ledarált kép, kétszer annyit ért a ledarálás után.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet