A 39 éves Robert MacCallumot súlyos kötelességszegés miatt függesztették fel a brit gimnáziumból.

A manchesteri Whalley Range-i Hulme Gimnázium egyik tanárának már akkor “nagyon szoros” volt a kapcsolata a lánnyal, amikor az még a diákja volt, írja24.hu.

Miután a lány elballagott, nem szakították meg a kapcsolatot, sőt, nyilvánosan, barátok előtt kezdtek el találkozgatni. 

MacCallum egyszer egy hotelszobát is foglalt, amiben a lány bevallása szerint többször is szexeltek. A brit tanár ezt tagadja, azt állítja, nem történt meg az aktus. 

Amikor erről értesültek, az iskola beidézte a tanárt. Nem tartották valószerűnek a férfi történetét, biztosak benne, hogy lefeküdtek egymással, és tisztességtelennek tartották, hogy letagadta a történteket. 

MacCallum úr magatartása olyan súlyos kötelességszegésnek minősül, amely jelentősen elmarad a szakmától elvárható normáktól

 – közölték. MacCallumot felfüggesztették, 5 év múlva kérheti leghamarabb a végzés hatályon kívül helyezését. 

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet