Roberto Saviano és Rosaria Capacchione ügyében 13 év után mondta ki a bíróság, hogy nyilvános halálos fenyegetést kaptak a camorra főnökeitől.

Az ítélet mérföldkő a maffia elleni harcban

Roberto Saviano író, újságíró, a Gomorra című sorozat alkotója és producere ügyében 13 év után ítéletet hirdetett a római büntetőbíróság: kimondták, hogy az országos lapokban publikáló szerző, valamint az akkor egy nápolyi helyi újság munkatársa, Rosaria Capacchione halálosan fenyegetést kapott a camorra két vezetőjétől 2008-ban. 

A két újságíró azóta, vagyis 13 éve állami védelemben részesül, testőrök vigyázzák minden lépésüket. A nápolyi szervezett bűnözés, a camorra tényfeltáró szakértőjének számító Roberto Saviano korszakos jelentőségű ítéletről beszélt.

Roberto Saviano Maffiaper Itelet
Roberto Saviano / Fotó: Roberto Saviano Instagram-Oldala

„Az életem gyakorlatilag ezután sem változik, továbbra is szükségem lesz testőrre. Az ítélet nem adja vissza azt a 13 évet sem, amelyet kénytelen voltam állandó felügyelet alatt, folyamatosan bujkálva tölteni. Az ítélet arra bizonyíték, hogy a maffia sem legyőzhetetlen, nem lehet következmények nélkül újságírókat fenyegetni, valamint hogy a maffiózók tartanak a szavak erejétől, a valódi újságírástól” – mondta a The Guardiannek Roberto Saviano.

A camorra szerint Roberto Saviano befolyásolta a bíróságot

A május 24-i ítélet története egészen az 1998-ban kezdődött úgynevezett Spartacus maxi maffiaperig nyúlik vissza. A bírósági eljárás 12 éven át, 2010-ig tartott, ezalatt öt érintett személyt öltek meg, több mint ötszáz tanút hallgattak ki és több mint 700 évnyi letöltendő börtönbüntetést szabtak ki a camorra 16 vezetőjére.

Köztük voltak a halálos fenyegetésért most elítélt két bűnöző is. Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő Francesco Bidognetti a Casalesi klán magas rangú kulcsembereként tevékenykedett, a szervezett bűnözés egyik legfőbb bevételének, a korrupció egyik forrásának számító többmillió eurós szemétszállítást és a veszélyes hulladékok kezelését tartotta kezében Campania tartományban. Eszköztárában a gyilkosság, zsarolás és megfélemlítés napi gyakorlatnak számított. 

A másik elítélt ügyvédje, Michele Santonastaso, aki a két újságírónak szánt burkolt fenyegetést tartalmazó iratot benyújtotta a Spartacus-per során. Az ügyvéd azt kérte, hogy függesszék fel és helyezzék át a maffiapert Nápolyból egy másik bíróság illetékességi körébe, mert „Saviano és Capacchione írásaikkal befolyásolják a bírókat”.

Ha a maffia higgadtságot remél a bíróságtól, az valójában fenyegetés

Roberto Saviano szerint azt kellett megértetnie a bírókkal, hogy a maffia nem közvetlenül fenyeget, az Isis-szel vagy Iránnal ellentétben nem nyílt fatvát hirdet. A szervezett bűnözés szemantikája annál sokkal bonyolultabb és a valódi üzenet kódolva, de nyilvánosan érkezik. 

Példaként idézte az 1980-as években lezajlott első nagyszabású szicíliai maffiaperben a Cosa Nostra hírhedt főnökének, Michele Grecónak a bírósághoz intézett figyelmeztetését: „Azt reméljük, hogy megfontolt ítéletet hoznak, és ez a megfontoltság kíséri majd további életüket is.”

Gomorra - Új évad az HBO GO-n

Regisztrálj az #HBO​ GO-ra és élvezd a legjobb sorozatokat és filmeket online. http://hbogo.hu​​ Csatlakozz az HBO közösségéhez! Facebook: https://www.facebo...

„Ez úgy hangzik, mintha áldást mondott volna, pedig ezzel a mondattal tulajdonképpen megfenyegette az esküdteket és az ügyészeket. Bidognetti 2008-ban a beadványával azt jelezte, hogy ha a bíróság elítéli őt és a társait, akkor az a mi felelősségünk lesz. Ha felmentik őket, akkor a vádemelési kísérlet bűnrészeseinek tekintenek minket is. Ez a fenyegetés a mai napig egészen egyedülálló a büntetőjog történetében. A vádlottak ellenségeinek bélyegeztek minket, mert újságírói tevékenységünkkel sürgettük az állami fellépést a szervezett bűnözés ellen. Felfogásuk szerint én veszélyeztettem a nápolyi igazságszolgáltatást, nem ők, az ítéletre váró gyilkosok” – magyarázta Saviano.

De miért volt olyan rendkívül fontos a már életfogytiglanra elítélt, idős maffiavezér számára, hogy tizenhárom éven át kihasználja az olasz igazságszolgálatatás lassúságát, védekezzen és húzza-halassza a két újságíró elleni per ítéletét? Miért nem ismerte el, hogy valóban megfenyegette az újságírókat, hiszen az életfogytiglan mellett egy-másfél év további börtönbüntetés már tényleg nem oszt, nem szoroz?

Amíg élek, az azt jelenti, hogy a megfélemlítéssel kudarcot vallott. Ezért tett úgy, mintha meg sem történt volna a fenyegetés. Amíg életben vagyok, az számára hatalmas veszteség: a riválisaival és a társaival szemben hitelét vesztette. A maffia számára egy fenyegetés, megfélemlítés miatti ítélet sokkal rosszabb, mintha gyilkosság miatt ítélnék el: ha egy maffiafőnököt megfosztunk a megfélemlítés eszközétől, akkor a legnagyobb tőkéjét semmisítjük meg. Ha maffiavezérként megfenyegetlek, de nem hagyod magad megfélemlíteni, hanem mész tovább és feljelentést teszel, akkor az nagyon súlyos arcvesztés számára

– magyarázta Roberto Saviano, hogyan gondolkodnak a camorra tagjai.

Kapcsolódó cikk

A konkurens klán tagjai azt mondhatják, hogy lám, Bidognetti már nem képes intézkedni, folytatta Saviano. A maguk köreiben, az építőiparban, a kábítószerkereskedelemben, a zsarolásban a fenyegetés a legfőbb fegyver: fenyegetőzéssel jutnak szívességekhez, pénzügyi támogatáshoz, fenyegetéssel érik el a politikai ellenfeleik félreállítását, így intéznek el mindent. Ha nem hat a megfélemlítés, azzal a hatalmától fosztjuk meg őket, tette hozzá.

A szervezett bűnözés nem szereti a tényfeltáró újságírókat

Az elhúzódó maxiper ideje alatt, 2006-ban jelent meg Saviano nemzetközi sikerkönyve, a camorra szervezetét és működését leleplező Gomorra című regény, ami alaposan felbőszítette a bűnözőket.

Saviano a Fanpage.it: "Sentenza non mi restituisce 13 anni di vita, ma dà senso al mio passato"

"Questa sentenza cambia il mio passato, non il mio presente. Dà senso e ordina, mette in fila tutto quello che è successo fino ad oggi. Questa condanna è una...

Saviano már ekkor rendőri védelmet kapott, majd 2008-ban a kódolt, de a két újságíró számára egyértelmű fenyegetés után még szigorúbb őrizet alá került. A római bíróság tehát kimondta, hogy az ügyvéd által 2008 márciusában felolvasott áttételi kérelem szövege fenyegetést és megfélemlítést tartalmazott, ami bűncselekménynek minősül. Bidognetti 18 hónapot, Santonastaso 14 hónapot kapott a meglévő ítéletük mellé.

Kapcsolódó cikk

Saviano szerint a fenyegetésből az is kiolvasható, mit gondolnak a camorra tagjai az újságírásról. Tudják, hogy demokráciában élnek, ezért, ha megölnek vagy letartóztatnak valakit, akkor arról beszámol a sajtó.

De elvárásaik szerint eddig és ne tovább: ha egy újságíró elkezd nyomozni a tények alapján és felgöngyölíti a szálakat, felrajzolja, hogyan fonódnak össze a maffia gazdasági érdekei az intézményrendszerrel és a politikával, vagy netán fényképekkel dokumentálja, mint Laura Battaglia, az már súlyos határátlépésnek számít.

Az újságírók megfélemlítése és elhallgattatása egyre gyakoribb jelenség az egész világon, nem csak a diktatúrákban. A mainstream sajtótermékek újságírónőit már nem csak online, hanem fizikailag is zaklatják a trollok.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet