Megnyílt a világ első űrutazási irodája az Egyesült Királyságban, amely a vílágűrbe ajénl utazásokat.

A Rocket Breaks életük kalandjára akarja vinni az embereket egy űrrepülőgépen, amely a Hold felszínétől néhány száz kilométeres körzetére repíti őket, és 10 napos kirándulásokra indul a Nemzetközi Űrállomásra, írja a DailyStar.

Az űrutazók űrhajósokkal találkozhatnak, és háromfogásos vacsorát fogyaszthatnak űrételekből.

A 40 éves David Doughty a koronavírus miatti lezárások alatt hozta létre a céget, és úgy gondolta, hogy megvan hozzá a megfelelő szakértelme, mivel egy magánrepülő- és helikoptercég tulajdonosa.
Lehetőséget kívánnak adni az embereknek arra is, hogy megtapasztalják az űrrepülést egy szimulátorban, amely a Föld körüli pályára viszi őket, ahol pezsgőt kortyolhatnak, fotókat készíthetnek a bolygóról, valamint szimulált űrsétákat próbálhatnak ki. Egy űrkutatással foglalkozó szállodát is nyitnának, ahol az emberek földi űrkiképzési küldetéseket hajthatnak végre.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet