Közvetlen segélyakció vagy saját bankszámla
A tárcák által megküldött dokumentumok alapján a korábbi miniszterek eltérő módon rendelkeztek a törvényesen megállapított járandóságuk sorsáról a megbízatásuk végeztével.
Lantos Csaba volt energiaügyi miniszter, Navracsics Tibor és Lázár János juttatását – összesen több mint 57,3 millió forintot – a minisztériumok közvetlenül a kárpátaljai Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonnak utalták át.
A kiemelt bérsávba tartozó Lantos Csaba kapta a legnagyobb összeget: az ő esetében a bruttó 38 millió forintos járandóság nettó 25,4 millió forintot jelentett a jótékonysági szervezetnek.
Pintér Sándor volt belügyminiszter esetében a kifizetést közvetlenül a politikus saját nevére teljesítették, míg Gulyás Gergely volt miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, hogy ő már átvette a törvényes összeget, és korábbi ígéretéhez híven el is adományozta azt.
Orbán Viktor utólag szintén megerősítette a támogatás tényét, amikor Havasi Bertalan útján közölte: „Megkaptam, eladományoztam. (Adománnyal ne dicsekedj.)”
A 24.hu adatigényléseiből kirajzolódó kép azonban tartogatott még egy komoly meglepetést. Hankó Balázs, Szijjártó Péter és Nagy Márton esetében egészen más forgatókönyv valósult meg az utalásoknál.


