Független Színház Magyarország idén második alkalommal, május 28. és június 3. között rendezi meg a budapesti Studió K Színházban a Roma Hősök Storytelling Fesztivált. A rendezvényen bemutatásra kerülő, roma alkotók által létrehozott produkciókat, műveket keresnek.

Alább a Független Színház Magyarország közleményét továbbítjuk.

A Fesztiválról

Célunk megmutatni a roma előadóművészet értékeit, valamint a világ roma közösségeinek életébe betekintést nyújtani példamutató, személyes történeteken keresztül. Roma hősök számunkra azok a roma származású emberek, akik saját szűkebb-tágabb környezetük kihívásaira reagálva, vagy akár saját magukat legyőzve hoznak meg döntéseket, vállalnak felelősséget, és cselekedeteik által változást hoznak környezetük, illetve saját életükben.

Bizonyítják, hogy a roma közösségek tagjai aktív állampolgárokként képesek sorsuk alakítására, nem csupán passzív elszenvedői körülményeiknek.

A tavalyi fesztiválon Alina Serban saját életéről, Mihaela Dragan a korai házassággal szembenéző romániai roma asszonyokról, Richard O’Neill a skót travellerek jogaiért síkra szálló Jess Smithről, Dijana Pavlovic a svájci jenisheket célzó népírtás áldozatai közé tartozó Mariella Mehr életéről készült művei kerültek bemutatásra.

A darabok részleteiről készült videók elérhetőek itt.

A fesztivál kommunikációja révén közel másfél millió európai állampolgár értesült a roma előadóművészet, valamint a roma hősök értékeiről.

A színdarabok alapján létrejövő oktatási módszertan és workshopok által pedig 200 fiatal szerzett ismereteket ezekről a témákról és fogalmazta meg további roma hősök történeteit. A tavalyi fesztiválhoz hasonlóan idén is célunk színvonalas produkciókon keresztül tovább öregbíteni a roma előadóművészet hírnevét, felhívva a figyelmet a roma közösségek kihívásaira és a roma emberek példamutató szerepvállalására. A produkciók videós feldolgozása és szövegrészletei szintén részévé válnak a bővülő oktatási módszertannak, amely további fiatalok informálását, érzékenyítését és aktivitását fogja elősegíteni. 

Milyen alkotásokat várunk?

  •          Roma alkotók által létrehozott;
  •         30-90 percben színpadi produkció keretében bemutatható;
  •         legfeljebb két fő előadó részvételével megvalósuló;
  •         roma közösségek életét, kihívásait bemutató;
  •         roma hősök aktív szerepvállalását bemutató;

történetmesélő előadásokat, illetve előadások alapjául szolgáló írásos műveket.

Mit kínálunk a kiválasztott alkotók számára?

  •         Szakmai bemutatkozást és kapcsolatépítést a világ egyetlen roma storytelling fesztiválján
  •         A produkciók technikai támogatását, színpadi próba lehetőségét.
  •         Jelentős médiamegjelenést
  •        Professzionális videófelvételeket és fotókat az előadások részleteiről, amelyeket az alkotók a jövőben használni tudnak
  •       Az alkotások angol és magyar nyelvű fordításait – amennyiben ezek még nem állnak rendelkezésre.
  •          Írásos művekkel történő pályázás esetén az anyagok színpadi feldolgozását és bemutatását.
  •       Részvételhez kapcsolódó utazás, szállás és étkezés biztosítását
  •       Alkotásonként legalább 100.000 Ft előkészítési és fellépti díjat előadások, valamint legalább 165.000 Ft jogdíjat előadások és írásos művek esetén. 

A pályázatoknak tartalmazniuk kell:

     Kitöltött jelentkezési lapot – benne az műben bemutatott történetnek, annak kontextusának 3000-8000 karakter hosszú bemutatását  angol illetve magyar nyelven.

  •         Előadás/mű teljes szövegét eredeti nyelven
  •         Jogtulajdonosok hozzájáruló nyilatkozatát, hogy az előadás/mű bemutatásra és videós rögzítésre kerülhet a fesztiválon, illetve az az előadás/mű videós felvételének és szövegének legfeljebb 40%-a oktatási módszertan részévé válhasson, a Független Színház oktatási tevékenységében felhasználásra kerülhessen.
  •         Előadások esetén – 3 jó minőségű fotót, illetve legalább 3 perces videórészletet az előadásról.

Minden pályázó vállalja, hogy kiválasztás esetén részt vesz a fesztiválon, az előadást megvalósítja (írásos művekkel történő pályázat esetén megtekinti a művéből készült feldolgozást), illetve részt vesz a bemutatóhoz kapcsolódó közönségtalálkozón.

19437565 2050434311763596 2847303975898273917 N

Jelentkezési határidő: 2018. február 28. A pályázati anyagokat és felmerülő kérdéseket [email protected] email címre várjuk.

Kiválasztás folyamata

A kiválasztás során az 1-es pontban rögzített szempontok lesznek meghatározóak.

A kiválasztás során előnyt élveznek

  •         Színházszakmai szempontból professzionális alkotások
  •         Kevéssé ismert hősöket, társadalmi kontextusokat bemutató művek
  •         Történetmesélés szempontjából újszerű műfajokban létrejött alkotások
  •        Új produkciók

A beérkezett pályázatokat a Független Színház Magyarország munkatársai külső szakértő bevonásával bírálják el a fenti szempontok és a rendelkezésre álló kapacitások figyelembevételével.

Kiválasztásra legfeljebb 8 előadás/írásos mű kerülhet.

nyerteseket március 20-ig értesítjük, akikkel március végéig szerződés megkötésére kerül sor. Ezután az április-májusi időszakban a fesztiválon való részvétel, valamint az anyag fordítása, a bemutatók előkészítése következik.

A pályázatra beérkező anyagokat bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk tovább az alkotók, pályázók írásos hozzájárulása nélkül.

A felhívás, a pályázati adatlap és a hozzájáruló nyilatkozat ezen a linken érhető el.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.