Rooney Mara kelti életre az ikonikus filmsztárt
Rooney Mara Audrey Hepburnt alakítja a színésznőről készülő új életrajzi filmben, írja a The Guardian. A filmet Luca Guadagnino , az Oscar-díjra jelölt Szólíts a neveden, valamint a Vakító napfényben és a Sóhajok remake-jéről ismert olasz rendező fogja rendezni.
A 36 éves Marát Todd Haynes Carol című romantikájában nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték, és szerepelt A tetovált lányban, az Oroszlánban, az A nőben és a Mary Magdalene-ben is.
Audrey Hepburn tizennégy éves pályafutásával írta be magát a köztudatba
Audrey Hepburn elegáns alakításai olyan filmekben, mint a Római Vakáció, a Sabrina és a My Fair Lady, valamint ikonikus imázsa lehetővé tette, hogy 1993-ban, 63 éves korában bekövetkezett halála után csaknem 30 évig a köztudatban maradjon.
1929-ben született egy holland bárónő és egy brit diplomata gyermekeként, serdülőkorának nagy részét náci megszállás alatt töltötte Hollandiában, holland néven, félt attól, hogy angolnak tűnjön. Táncesteken is fellépett, hogy adományokat gyűjtsön az ellenállásnak, és üzeneteket adott át balettcipőjében. Táncosképzése után 1950-ben egy monacói tengerparton figyelt fel rá a francia író, Colette, aki a Gigi című novella Broadway-adaptációjának főszerepét ajánlotta fel neki.
Két évvel később Hepburn Oscar-, Baft- és Golden Globe-díjat nyert a Római vakációért, amivel rendkívül sikeres filmes karriert kezdett – amiből 14 évvel később vonult vissza, hogy családjára fókuszálhasson, és az Unicefnél dolgozzon.
Kapcsolódó cikk
8 híresség, akik a múlt ikonjait idézték meg, és visszautaztattak minket az időben
Lehet, nem ez volt a cél, de ezeket a hírességeket nézve elöntött mindenkit a nosztalgia.