Speciális katéteres beavatkozás a frankfurti egyetemi klinikán

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a daganat a tüdő mellett a fitneszedző májára is átterjedt, ami miatt korábban műtéten is átesett. A májban azonosított gócok kezelését ezt követően a frankfurti egyetemi klinikán végezték el az úgynevezett transzarteriális kemoembolizáció, vagyis a TACE módszerének segítségével. A műtéti beavatkozást követően az érintett területen található elváltozások száma kilencről négyre szorult vissza.

A klinikán dolgozó Thomas Vogl radiológus professzor a nyilvánosság előtt ismertette a precíziós beavatkozás orvosi hátterét. A szakember elmondása alapján „a beavatkozás során az artériákon keresztül, a lágyékhajlatnál bevezetett katéterekkel közvetlenül a daganatot ellátó erekbe juttatnak kemoterápiás vagy immunterápiás gyógyszereket. Ezután átmenetileg elzárják az ereket, így a hatóanyag a daganatban fejti ki hatását, miközben a szervezet többi részét jóval kevésbé terheli meg.”

A professzor arra is felhívta a figyelmet, hogy egy ilyen típusú helyi beavatkozás önmagában még nem képes meggátolni a keringési rendszerben vándorló mikroszkopikus daganatsejtek elszaporodását. A szervezet védelméhez emiatt egy másik, ezzel párhuzamosan futó kezelési vonalra is szükség volt a németországi intézményekben. A frankfurti klinika mellett a bajorországi Berg településén egy másik kezelési vonal indult el. A dendritikus sejtterápia teljesen más mechanizmussal vette célba a keringő daganatsejteket.