Ruttkai Éva ikonikus színésznőről és legendás szerelméről, Latinovits Zoltánról kevesek által ismert történetek kerültek napvilágra.

Ruttkai Éva llentmondásokkal, nagy magasságokkal és mélységekkel tarkított életútját a Magyar nők című műsorban mutatták be az M5 csatornán, írjaBlikk. A műsorban történelmetformáló magyar női alakokat mutatnak be szakértők bevonásával.

Ruttkai kétévesen állt először színpadra, és már akkor megfogadta, hogy felnőttként színművészettel szeretne foglalkozni. „Kislányként Lakner Artúr gyermekszínházában próbálgatta szárnyait, de a háború miatt végül nem járt főiskolára vagy színiakadémiára. Makay Margit magántanítványa lett, tőle sajátította el a mesterség alapjait. A tehetsége születetten megvolt, és a pályája kezdetén elsajátította mindazt a tudást, amely elengedhetetlen egy színművésznek.”

A színésznő mindvégig balesetnek titulálta szerelme, Latinovits Zoltán halálát, ugyanis nem tudta elviselni a gondolatot, hogy párja saját maga vetett véget az életének.

Haláláig emlékezett elhunyt kedvesére, akit tíz évvel élt túl. Minden este meggyújtott az emlékére egy szál gyufát, végignézte, amíg leég, majd betette egy befőttes üvegbe.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar-aron-alfoldi-robert-zsoter-sandor-szinhazi-abuzus-2026

Hatalmas botrány a színházi világban: Molnár Áronék kőkeményen nekimentek Alföldi Róbertnek!

Újabb súlyos botrány rázta meg a hazai színházi világot, miután ismert színészek a korábbi ügyek mellett újabb neves rendezőket vádoltak meg nyíltan hatalmi visszaéléssel és agresszióval. A szakmai megújulást és a tiszta fogalmakat követelő művészek szerint a tehetség és a szenvedélyesség egyetlen alkotó számára sem adhat felhatalmazást a munkatársak megalázására.

molnar-aniko-majka-kapcsolat-only fans eddie-murphy-jim-carrey

„Autója se volt, én járkáltam érte hajnali egykor” – Váratlanul kitálalt a múltjáról Molnár Anikó, kiderült a teljes igazság a Majkával való kapcsolatáról

Éles kontrasztok és eddig eltitkolt romantikus szálak jellemezték az egykori valóságshow-sztár szerelmi életét, aki a legújabb nyilatkozatában rántotta le a leplet a hazai és nemzetközi sztárokhoz fűződő viszonyairól. Miközben amerikai tartózkodása alatt a világ legismertebb színészlegendáit utasította vissza hidegvérrel, a hazai ismertsége hajnalán még ő maga fuvarozott egy frissen befutott, autóval sem rendelkező magyar rappert.

orbes-legbefolyasosabb-magyar-nok-2026-orban-anita-tisza-part

„Eltűnt a tavalyi első Lévai Anikó” – Kíméletlenül lecsúsztak az Orbán-család tagjai a csúcsról, döbbenetes nevek vették át az irányítást a Forbes legbefolyásosabb női között 2026-ban

Példátlan és történelmi átrendeződést hozott a 2026-os esztendő a hazai női elit körében, miután a gazdasági magazin legfrissebb rangsorában szinte teljesen kicserélődött a legbefolyásosabb szereplők névsora. A kormányváltás egyenes következményeként a lista élmezőnyét dominánsan letarolták az új államigazgatás frissen kinevezett női politikusai, miközben a korábbi évek érinthetetlennek hitt figurái drasztikus zuhanást könyvelhettek el.