Maga is meglepődött
Rúzsa Magdi énekesnő babát vár, ezt maga osztotta meg az Instagram-oldalán, vette észre a Blikk. Amikor az orvosához indult, még csak abban reménykedett, hogy megerősíti, várandó. Aztán kiderült, hogy ikreket vár, majd ezután jött az egészen meglepő információ: az énekesnő hármas ikreket vár.
Az orvosom csak ennyit kérdezett, hogy „felkészültél”?. Én pedig visszakérdeztem: Mire?
Mint az énekesnő hozzátette, az orvos először csak azt erősítette meg, hogy ketten vannak. Majd jött a meglepetés mindannyiuk számára: nem ketten vannak, hanem hárman.
Csodaként éli meg Rúzsa Magdi az örömhírt
Az Instagram-oldalán megosztott fotóhoz írt szöveg szerint a szeme sem rebbent, amikor mindezt elmondta nekik az orvos. Rúzsa családjában ugyanis nem ez az első ikerterhesség. Mint írta, először boldogság volt, aztán pánik, aztán jó öreg „Magdis módon egy újabb csapat összeszervezésének az alapjaiba” kezdett, hiszen „csak akkor nem pánikolok be, ha tökéletes katonai stratégiám van, leosztott szereplőkkel és pontos létszámmal”, mint hozzátette.
Ami benne és velük történik, az a valódi csoda – írta Instagram-oldalán Rúzsa Magdi. Most semmi más nem érdekel, csak hogy megélje ezt a csodát.
Mindenkit, aki szeret engem, csak annyit kérek, hogy mondjon értünk néha egy imát, hogy mindenki egészséges legyen. Csak ezt kérem. Cserébe, amíg élek, szép muzsikát ajándékozok nektek.
– írta Rúzsa, aki hozzátette, bízom a „Jóistenben, hogy minden rendben lesz”, és kérte, „imádkozzatok értünk”!
Rúzsa esete azért is különleges, mert lombikkal sokkal nagyobb az esélye az ikerterhességnek, de az ő magzatai természetesen úton fogantak. A BBC 2013-as cikke szerint 88 ezer az egyhez az esélye annak, hogy valaki három nem egypetéjű ikrekkel essen teherbe.
Gulácsi Péter együtt bulizott Rúzsa Magdival a koncertjén
Közös képet is posztoltak.