Rúzsa Magdi két hónappal a terhessége után elárulta, hogyan van most egészségügyileg.

Rúzsa Magdi babái február elején jöttek világra, és az énekesnő azt is elárulta, mi segíti át a hármasikrek jelentette kihívásokon.

Az énekesnő a Reggeli vendége volt, ahol elmesélte, hogyan hatott a testére a terhesség, írja24.hu.

Hatalmas volt a hasam, ezáltal a rekeszizmomat is helyre kell majd billenteni, úgyhogy rövid időn belül kezdődnek nekem is a mindenféle gyakorlatok, elsősorban az éneklés szempontjából

– mesélte, majd azt is hozzátette, hogy a terhesség során a hasfala is kettényílt, így a hasizmok sérülése miatt a tornázás egyelőre nehézséget okoz neki. 

Egyébként az a mázlim, hogy összesen, az egész terhesség alatt talán egy ilyen öt kiló pluszsúlyt szedtem fel, ami meg már nagyon rég lement. Ilyen problémám nem lesz, de a kondi az nagyon-nagyon kell

– magyarázta, majd hozzátette, “megszokta a közönség, hogy bennem mindig van egy kis spiritusz”.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.