
Majka rendszerkritikus dala nem befolyásolja az One márkanagykövetségét – Megszólalt a menedzsment
Majka Csurran, cseppen című videóklipje atombombát robbantott, szalagcímek tömkelege volt tele a rapper nevével.
Rúzsa Magdi, a Megasztár harmadik szériájának győztese még tavaly szeptemberben osztotta meg a nyilvánossággal, hogy nem csak gyereket, de egyenesen hármas ikreket vár.
Később azt is elárulta, hogyan növekszenek gyermekei a pocakjában, sőt a neveiket is. Január végén pedig elmondta, hogy minden rendben van egészségügyileg a babákkal.
„Szerencsére minden rendben, szépen növekednek a babák, és én is jól bírom még a terhelést. Vannak könnyebb és nehezebb napok. Több hónapja alig alszom, és ezt nyilván érzem sok szempontból, de ezt az áldozatot meg kell hozni, hogy ők jól legyenek. Már körülbelül öt kilónyi baba van a pocakomban” – mondta az énekesnő, aki arra kéri a rajongókat is, hogy szorítsanak érte.
Egy friss Instagram-bejegyzésében pedig már azt is lehet tudni, mikor tervez visszatérni a színpadra, szemlézte a Blikk.
Kapcsolódó cikk
Már a neveket is kiválasztották.
Majka Csurran, cseppen című videóklipje atombombát robbantott, szalagcímek tömkelege volt tele a rapper nevével.
Molnár Gusztáv hétfőn ismét súlyos állapotba került: a róla készült legfrissebb fotók alapján újra visszaesett.
Csak úgy özönlenek a gratulációk.
68 éves korában elhunyt a Drága örökösök sorozat Terikéje, azaz Csombor Teréz.
Beke Ivett ellen a Debreceni Járásbíróság rendelte el körözést még tavaly decemberben.
A 82 éves színésznő legtöbbször mosolygós, életvidám, energikus, viszont van egy nagy szívfájdalma.
Gáspár Laci már 45 évesen le akarja lassítani az idő múlását, így szépészeti beavatkozásokra jár.
Nemcsak a rajongók, hanem a családja és a barátai is egyre jobban aggódnak Molnár Gusztáv egészségéért
Hirtelen aggódni kezdtek a rajongók.
Kiderült, ez az oka.
Őszintén beszélt a produkcióban eltöltött éveiről.
Szerinte a féltékenység az emberi kapcsolatok természetes velejárója, és egy hosszú távú párkapcsolatban előbb-utóbb mindenki szembesül vele.
Szürreális jelenetek zajlottak le.
Kényszerpihenőt kellett elrendelni számára.
Nagyon rossz állapotban a színész.
Gáspár Győzőnek nem indult túl jól a napja.
Szakmai sikereit nem lehet elvitatni, de…
Elképesztő átalakuláson ment keresztül egy év alatt Tóth Vera, akire alig lehet ráismerni: a Megasztár egykori győztese több 10 kilót adott le.
Hiába várták hétfő reggel a Rádió 1 hallgatói Sebestyén Balázst, a műsorvezető nem jelent meg.
Csobot Adél és Istenes Bence mind a ketten rendkívül határozott személyiségek, és ez sokszor okozott már közöttük feszültséget az évek során.
Nem kegyelmez a férjének az üzletasszony.
Mondta ezt, miközben Gáspár Bea épp dubai fánkot díszített mellette.
Nem rejtette véka alá a véleményét.
Az édesanyja küldte a műsorba.
Kovács Reni azzal a céllal érkezett a Házasság első látásra című műsorba, hogy megtalálja az élete párját, a szakértőcsapat pedig Brumit jelölte ki neki férjként.
Most mindent elmondott!
Nagyon környékezi a sors.
Te kipróbálnád?