Sáfrány Emese beszélni fog kisfiával a felnőttfilmes múltjáról, amikor eljön az ideje.

Sáfrány Emese közösségi oldalán írta meg, hogy “gyakran megkérdezik tőlem, mit fog szólni a fiam ahhoz, hogy az anyukája mivel is foglalkozott régen… Onnan kezdeném, hogy attól, ami már megtörtént, nem tudom teljes mértékben megóvni, de attól, ami történhet, mindenképpen szeretném”, szúrta ki a Blikk.

Álszentség lenne, ha letagadnám azt, ami volt, éppen ezért beszélgetek majd erről a kisfiammal, ha eljön az ideje. Szerintem lehet ezt jól is csinálni, tudatosítani benne, hogy ne foglalkozzon az esetleges bántásokkal

– mondta a lapnak a légtornász, aki úgy gondolja, az emberek többsége már nem a felnőttfilmes múltjával azonosítja őt, hanem az azóta elért eredményeivel. “Tény, hogy a magyar prűdebb nép, de az utóbbi években látom a változást, a nyitottságot.”

Mindenkinek van múltja, én pedig tisztában vagyok az eredményeimmel, így egyáltalán nem érdekel, ha valaki olyasvalami miatt bírál, ami már a távoli múltam része

– jelentette ki. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet