A barcelonai Sagrada Familia bazilika 136 évvel az alapkőletétel után kap építési engedélyt, miután az önkormányzat és az illetékes egyházi alapítvány két évnyi tárgyalás után megállapodásra jutott – számolt be az egyezségről több spanyol napilap is pénteken.

Az építésért felelős alapítvány a következő tíz évben 36 millió eurót (több mint 11,6 milliárd forint) fizet majd a városnak. A városvezetés cserébe vállalta, hogy 2019 első negyedévében kiadja a szükséges engedélyeket.

A tervek szerint a befolyt összegből 22 millió eurót fordítana a város a tömegközlekedési hálózat fejlesztésére, 7 millió euróból közvetlen földalatti összeköttetést teremtenének a metró és a bazilika között. 4 millió eurót költenének városfejlesztésre a Sagrada Familia közvetlen környezetében, és tíz év alatt mintegy 3 millió eurót a környék takarítására, rendben tartására.

A Sagrada Familia évi 4,5 millió látogatójával a legnépszerűbb műemlék Spanyolországban, azonban a városnak egyben problémát is okoz a folyamatos tömeg a bazilika környékén.

A városvezetés által “történelminek” nevezett megállapodás azonban nem minden vitás kérdést rendezett, ugyanis a bazilika eredeti tervei szerint a főbejárathoz egy tágas sugárút vezet, amelynek jelenlegi megvalósításához két lakóháztömböt le kellene rombolni.

Sagrada Familia Passion Facade
A Sagrada Familiai Bazilika / Fotó: Barcelona Hacks

Jordi Faulí főépítész pedig szeptember végén beszélt újságíróknak arról, hogy szándékuk pontosan úgy befejezni az épületet, ahogy azt világhírű tervezője, Antonio Gaudí megálmodta.

A Sagrada Familia befejezését 2026-ra, Antonio Gaudí halálának 100. évfordulójára ígérik. Legmagasabb, 172,5 méteres központi tornya négy év múlva lesz kész.

A katalán modernizmus jelképének számító, gótikus és szecessziós elemeket egyénien ötvöző bazilikának jelenleg 8 befejezett tornya van, nyolc év múlva összesen 18 tornya magasodik majd a környező házak fölé.

Museum on the Seam: Művészet fegyverropogás mellett – Tudósítás

Jeruzsálem a világ köldöke a kabbala szerint, jelenleg azonban inkább tűnik egy véget nem érő konfliktus origójának. Valahogy ekképp aposztrofálta a várost egy látogatóba érkezett ismerősöm, akinek először mutattam be azt a Jeruzsálemet, amivel találkozva tömegek szeretnek bele a világ eme bonyolult szegletébe.

A bazilika alapkövét 1882-ben fektették le, Antoni Gaudí építész egy év múlva vette át a munkálatokat és a megszállottjukká vált; mindent újra és újra áttervezett, 1910-től felhagyott egyéb munkáival.

Az építkezésen remeteként élt, maga gyűjtött a költségekre egészen 1926. június 10-én bekövetkezett haláláig. Ekkor az épületnek még csak a negyede, egy torony és a keleti homlokzat volt kész.

A Sagrada Familia ma a világon az egyetlen még épülő emlékmű. A Születés Kapuja nevet viselő homlokzatát és a kriptát 2005-ben az UNESCO a világörökség részének nyilvánította. 

Az épületet 2010. november 6-án XVI. Benedek pápa a bazilika rangjára emelte és megszentelte.

A templom működik, miséket celebrálnak benne, de a legtöbben turistaként érkeznek, hogy megcsodálják az épületet.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.