Az egész országot megrázta a Jóban Rosszban színésznőjének tragédiája: szeptember 27-én derült ki, hogy ötéves kisfia nem élte túl a brutális balesetet. Sallai Nóra még kórházban, életéért orvosok küzdenek, de sajtóhírek szerint kicsit jobb állapotban lehet.
Az egész országot sokkolta, amikor kiderült, hogy Sallai Nóra, a Jóban Rosszban című sorozat színésznője és ötéves kisfia súlyos autóbalesetet szenvedtek. A baleset szeptember 27-én Alsónémediben történt – a színésznő és gyereke egy szürke Opelben utaztak, és épp egy mellékutcáról kanyarodtak ki a Haraszti útra.
Az ott haladó BMW sofőrje azonban olyan sebességgel haladt, hogy hiába próbálta elrántani a kormányt, amikor észrevette a kanyarodó járművet, így hatalmas erővel nekiütközött.

Kapcsolódó cikk

A becsapódás következtében a színésznő Opelje felborult, ő és kisfia pedig az autó roncsai közé szorultak. A színésznő is kisfia is azonnal kórházba, az intenzív osztályra került. Október 7-én este érkezett a drámai hír: az ötéves gyerek nem élte túl a balesetet.
Sokan találgatják, hogy vajon mi vár a színésznőre, ha magához tér, és kérdéses az is, hogy a nyomozás során felelősnek találják-e őt is a balesetben, vagy csak a száguldó BMW sofőrjét.
Már több szakértő is megszólalt azzal kapcsolatban is, hogy Sallai Nóra vétkes lehetett-e az ütközés miatt, amikor balra kanyarodott az alárendelt útról, azonban legtöbben a BMW sofőrjét hibáztatják, hiszen a gyorshajtás nagy mértéke valószínűbb, hogy őt teszi felelőssé. Sallai Nóra gyermekének gyilkosa nem elérhető, a rokonok pedig mentegetni próbálják a fiatalokat.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

byealex-drog-hazkutatas-kokain-mennyisege

20 adag kokaint adott át ByeAlex a rendőröknek

„Nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten, velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” – fogalmazott ByeAlex, akiről egy napja írta meg a Blikk, hogy házkutatást tartottak nála a nyomozók, akik nem is távoztak üres kézzel, és kábítószer-birtoklás miatt eljárás indult az énekes és zenekara, a ByeAlex és Slepp több tagja ellen.

hazassag elso latasra rebeka es zsolt valas oka tv2

Házasság első látásra – Sírás lett a vége Zsolt és Rebeka balhéjának: „Egy szünet jót tenne kettőnknek, mondjuk, az életünk végéig”

A Házasság első látásra egyik párja, Zsolt és Rebeka annyira mélypontra került a párkereső műsorban, hogy a férj kijelentette, „hagyják a francba az egészet”, mert már nem bírja elviselni a felesége egocentrikusságát. Az énekesnő Zsolt ridegségét nehezményezte, akivel meglátása szerint nem lehet egyről a kettőre jutni. Végül egy közös terápián sírták el magukat mindketten.

byealex csillag születik kizárás RTL valasza

Itt az RTL válasza, ez lesz ByeAlex sorsa a Csillag Születikben a drogügy kirobbanása után!

ByeAlexnél házkutatást tartott a rendőrség a minap kábítószer-birtoklás miatt, és drogot találtak az énekesnél, illetve két zenésztársánál is. Az előadó nem titkolta a történteket, elmesélte, hogy a napja összességében jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak vele, sokat beszélgettek és minden rendben zajlott. Kiderült, mit szól az RTL a Csillag Születik zsűritagjának ügyéhez.

Mészáros Lőrincz loupe tarsulat

Hat döbbenetes dologgal jellemezték Mészáros Lőrincet, pusztító erejű videó terjed

Egy új internetes játékban hat egyszerű emoji segítségével jellemezték Mészáros Lőrincet, és az eredmény szinte azonnal vírusszerűen terjedni kezdett. A LOUPE Színházi Társulás színészei, köztük Lengyel Tamás is részt vettek a feladványban, amely a leggazdagabb magyart meglepő pontossággal ábrázolta. A közösségi oldalak azóta sem tudnak leállni a nevetéssel.

berki patrik csalas bango margit mohamed fatime pitti katalin

„Hónapokig hitegetett minket” – Berki Patrik botránya nem csitul: Pitti Katalint és Mohamed Fatimát is becsapta

Nem elég, hogy visszaélt a legendás Bangó Margit nevével, további neves művészeket is becsapott Berki Patrik. A fiatal zenész a Kossuth-díjas énekesnő nevével visszaélve próbált egy másik előadótól pénzt kicsalni. Azt állította, a hölgy csak akkor léphet fel a műsorában, ha 300 ezer forintot fizet azért, hogy a Kossuth-díjas művésszel egy színpadra állhasson. Cikkünk megjelenése után kiderült, hogy Berki nem csak Bangó Margitnak okozott bosszúságot.