A kisfiú lábujja megdagadt és elszíneződött, és mindez egy hajszál miatt, ami köré tekeredett. „Egész idő alatt végig sokkhatás alatt voltam, hogy idáig fajulhatott a helyzet” – mondta az édesanya.

A Missouri államból származó édesanya, Sara Ward egy ritka rendellenesség veszélyére hívta fel a többi szülő figyelmét, ami miatt 5 hónapos kisfia a sürgősségen kötött ki – írta a NYPost.

A nő a Facebookon mesélte el tapasztalatait, miután 5 hónapos kisfia, Logan, a Hair Tourniquet szindróma nevű rendellenesség tüneteit tapasztalta. A szülők január 22-én fedezték fel az első aggasztó jeleket, és egy héten belül már a gyerekorvos rendelőjében, később pedig a sürgősségen találták magukat.

Ez volt az első alkalom, hogy találkoztam ezzel, harmadszorra lettem édesanya, de korábban nem tudtam erről. Soha nem láttam még hasonlót, és a barátaim vagy családtagjaim gyerekeinél sem fordult elő

 – mesélte az édesanya.

Sara-Ward-Fia-Hair-Tourniquet-Szindróma-Láb-Rendellenesség1
/ Fotó: Részletek az Inside Edition hivatalos YouTube-oldaláról
Azt is elmondta, hogy egyáltalán nem volt tisztában ennek az állapotnak a súlyosságával. A férje és ő egy szombati napon felfedezték, hogy Logan egyik lábujja a szokásosnál sötétebb árnyalatú. „Nem sokat aggódtunk emiatt aznap este, mert úgy tűnt, egyáltalán nem zavarta őt a dolog” – mondta. Nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a dolognak, mígnem a lábujj színe a hétvége után még jobban el nem változott.
„Hétfőre nem javult, és kezdett vörösebbnek tűnni, és mintha észrevettünk volna egy vonalat, amely a lábujj közepén haladt át” – magyarázta a nő. Ekkor döntött úgy, hogy elviszi Logant az orvosához, ahol kiderült, hogy a háttérben a Hair Tourniquet szindróma áll, ami akkor fordul elő, ha egy hajszál vagy cérna szorosan rátekeredik valamilyen testrészre, például ujjakra, lábujjakra.
Ez egy nagyon ritka rendellenesség, amely leginkább csecsemőknél és kisgyerekeknél fordul elő. Ha nem veszik észre időben, komoly károsodást is okozhat, extrém esetben akár az érintett testrész elvesztését is okozhatja.
Sara Ward Fia Hair Tourniquet Szindróma Láb Rendellenesség2
/ Fotó: Részletek az Inside Edition hivatalos YouTube-oldaláról
Ward szerint az orvosok és ápolók körülbelül 40 percet töltöttek a rendelőben a kis Logan jobb lábának harmadik ujja köré tekeredett hajszál eltávolításával. „Megnézték, és mindenféle speciális műszert kellett használniuk. Behozták ezeket a nagyító szemüvegeket és speciális lámpákat, és voltak náluk mindenféle hosszú csipeszek meg szikék” – írta az édesanya.
Az orvosok végül a hajszál csak egy részét tudták eltávolítani. Logan gyermekorvosa ezután hazaküldte a családot azzal, hogy tartsák szemmel a kisfiút, és figyeljék, hogy ezután gyógyulni kezd-e a lábujja. A helyzet azonban tovább romlott, és a család végül a sürgősségen kötött ki.
Amikor Logan lábujja kedden sem mutatott javulást, az orvosok tájékoztatták a szülőket, hogy ideje megfontolni a műtét lehetőségét. „Egész idő alatt végig sokkhatás alatt voltam, hogy idáig fajulhatott a helyzet” – mondta Ward.
Logannek végül nem volt szüksége műtétre, mert a duzzanat végül mégis lelohadt, és hazaengedték őt a kórházból. Az édesanya azonban minden szülőt figyelmeztetni akart, akinek újszülött kisbabája, vagy kisgyereke van.
„Mindig figyelj oda a hajszálakra, és mindig ellenőrizd a lábujjakat és ujjakat. Ha azt látod, hogy egy hajszál tekeredett az egyikre, próbáld meg a lehető leggyorsabban eltávolítani, ha pedig nem sikerül, azonnal kérj segítséget egy gyermekorvostól” – írta Sara Ward a figyelmeztető bejegyzésben.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet