Sarah Kane az egyik legjelentősebb színpadi író, annak ellenére, hogy életében elutasították drámáit. Nem véletlenül: kísérletező kedve határtalan volt, a hagyományos színház helyett valami újat, valami elvontat keresett.

Cleansed (Megtisztulva) című drámáját januárban az Ódry Színpad diákjai mutatják be. A szerző fiatalon, 28 évesen öngyilkos lett, ezért sok darabot nem hagyott maga után, de megírt darabjai mind durvák, már-már brutálisak. Mégis, a mai napig játsszák őket a színházak. Ez a fajta brutalitás is a színház része.

Az írónő tragikusan fiatalon vetett véget életének / Fotó: PauPhoto

A darabot már többször, több helyen bemutatták Magyarországon, először Zsótér Sándor rendezésében. Külföldön megesett, hogy valaki elájult a darab bemutatója alatt. A mostani esemény kiírásában is felhívják a figyelmet a szervezők: kismamáknak, epilepsziásoknak, valamint pacemakerrel és hallókészülékkel rendelkezőknek nem ajánlott megtekinteni a darabot.

Zsótér Sándor: A független szféráról jó beszélni, de az gyakorlatilag kivéreztetett – Mélyinterjú

Harminchárom éves koromban művészeti vezető voltam Szolnokon. Egy évig. (nevet) Különféle színházakkal természetesen szerződésben vagyok három-három évre, ennél tovább azonban soha. Van benne élvezet is, de ugyanannyira kényszer. ContextUs : Egyszer azt mondtad, hogy gondolkodtál már társulatalapításon, de ezt hamar elvetetted. Én? Soha. (szünet) Na, jó, egyszer egy pillanatra felvetődött.

2019. január 11-én kerül sor a bemutatóra, Fehér András rendezésében, kizárólag 18 éven felüliek nézhetik meg. Az eseményre még kaphatók jegyek, akik új élményre kíváncsiak, mindenképp nézzék meg a darabot!

Szereplők:

Koller Krisztián
Józsa Bettina
Georgita Máté Dezső
Vilmányi Benett
Hajdú Péter
Szalay Bence
Nagy-Bakonyi Boglárka

Alkotók:

Zeneszerző: Józsa Tamás

Hegedű: Rozsnyói Judit
Cselló: Bettermann Rebeka
Zongora: Józsa Tamás
Elektronika: Gulyás Gergely
Díszlettervező: Szilágyi Szabolcs

Rendező: Fehér András

Facebook-esemény: ITT

Időpont: 2019. január 11., péntek, 19 óra

Helyszín: Ódry Színpad

Jegyfoglalás: ITT