Saul Williams megerősítette, hogy a hiphop lehet magas művészet, a költészet pedig menő – a kettő fúziója pedig egyenesen verhetetlen. Amerikai tanóráit kissé szüneteltetve a zene Shakespeare-je Magyarországra látogat, és a Bánkitó Fesztiválon első kézből ad „leckét” majd a hallgatóságnak.

Emlékszünk még rá?

Saul Williams egyike azoknak a művészeknek, akik ugyan kemény munkával értek el nagy eredményeket, ám közbotrányok nélkül, „csendes” hozzáértéssel. Az ő üzenete kulturális, zenei és társadalmi folyóiratokból, nem pedig pletykamagazinokból áradt. Művészete felkavaró, de semmi esetre sem felháborító – emiatt viszont az általa generált változások egy idő után inkább el, mint felismertük. Ideje hát kicsit előkapnunk a történelemkönyvünket!

Hogy születnek a legendák?

1972. február 29-én “anyámnak egy James Brown-koncertről kellett kirohannia, hogy életet adhasson nekem… Azon a koncerten Brown elénekelte a Say It Loud, I’m Black and I’m ProudMondd hangosan: fekete vagyok és büszke – című számát, és ez a cucc bekerült a vérkeringésembe. Ezzel együtt születtem.”

Saul Williams – Experiment (Official 360° Music Video)

Listen to ‘Experiment’ on: Spotify: https://found.ee/SptExYo Apple Music: https://found.ee/ApplExYo Everywhere Else: https://found.ee/FMExYo Pre-Save New Alb…

A sokat sejtető indítást a szülők nevelési mentalitása is nagyban segítette. Egy baptista prédikátor apával és egy általános iskolai tanár anyával a háttérben az első és legfontosabb tanítás az életében a szavak ereje volt. Az olvasás kötelező volt” – nyilatkozta a The Indipendent magazinnak. Hamar magáévá tette a tudást és gyerekhez képest még hamarabb alkalmazta is. Harmadikos korában már fejből mondott Shakespeare-t az iskola darabban, Julius Caesar szerepében.

Shakespeare mint partiállat?

Saul Williams életében a színház és a színházi oktatás mindig is fontos szerepet játszott. Felsőoktatási tanulmányait is ennek szentelte: 1994-ben Morehouse College-ban szerzett BA diplomát színészetből és filozófiából, három évvel később pedig a New York University’s Tisch School of the Arts képzésen mesterdiplomával is kibővítette a palettáját. A mai napig aktívan részt vesz a színházi életben mint előadó és mint oktató.

Az, hogy kiválóan bánt a szavakkal, jól szavalt, kiállásához pedig ráadásul hihetetlen nagy kreativitás is párosult, végül nem az életet jelentő deszkákon bizonyultak világsikerének kulcsához.

Minden út egyetlen kis lépéssel kezdődik: költői és hiphopkarrierjének első állomása így nem színházi, hanem írói debütálása volt az általános iskola negyedik osztályában. Itt írta meg élete első költeményét.

Az inspirációt a ’80-as években népszerű T La Rock banda It’s Yours dala jelentette. E pontnál ált és egyben folyt ketté az élete hiphop és költészet között: „Mindig is fontos volt számomra, hogy én legyek az a gyerek, aki a buliban és az angol órán is ütős” – mondta Saul Williams.

Saul Williams
Saul Williams / Fotó: Echo Music

Nem akarásnak karrier a vége

A hírnév első valódi állomását a Nuyorican Poets Café-ban tartott nem túl híres, de számára annál hívogatóbb „poetryslams” esték jelentették az egyetem alatt. A hangulat hasonlatos egy mai, hazai slam poetry-esthez, annyi különbséggel, hogy bár nem paradicsommal és záptojással, de a közönség nyugodt szívvel lehessegethette a nem jól teljesítő előadókat.

Kőkemény verseny volt olyan feltörni vágyó művészek között, akik a meg-nem-értettek zaklatottságával alkoholizáltak és kritizáltak. Williams erről így nyilatkozott egy interjú során:

[perfectpullquote align=”left” bordertop=”false” cite=”” link=”” color=”” class=”” size=””]Nem vagyok az a versengő típus, de mindenem, hogy többen váljanak költőkké és kritikusokká.[/perfectpullquote]

Gyakran írt át hiphopszövegeket monológokká színházi szerepeihez, így a szükséges gyakorlattal a háta mögött nem riasztotta el a verseny gondolata.

Putyin hazájában a Sado Opera az életét kockáztatta azért, mert jobbá akarja tenni a világot

Mit csináljon hazájában az a zenekar, aki kiállna a nők és LMBTQ-közösség jogaiért, de törvények tiltják az erről való diskurzust? A Sado Opera tagjai Berlinbe költöztek, és az ország határain kívül hallatják hangjukat. bánkitó fesztivál 2019, bánkitó fesztivál, bánkitó fesztivál vélemények, bánkitó fesztivál fellépők

A közönség pedig imádta! Innentől már csak felfelé vezethetett az út. 1995-re elismert „openmic” költő lett, 1996-ban pedig megnyerte a Nuyorican Poets Facé Grand Slam Champion díját. Az így szerzett ismeretség segítette hozzá, hogy 1998-ban megkapja első filmszerepét: Slam – A szó fegyvere. A filmből két dologra jött rá a világ: Saul Williams kiváló színész, de még ennél is jobb költő. A film számára maga írt dalokkal a Slam megkapta a Sundance fesztivál zsűrijének nagydíját, valamint Cannes-ban a Caméra d’Or-t is bezsebelte. Mire észbe kapott, Williams már világhírnévre tett szert.

Ahol még nem járt rapper

Kezdetét vette hát az a zene pályafutás, ami összesen 10 albumot, 7 szóló lemezt és több mint 40 kollaborációt eredményezett. Példaképe, Paul Roberts nyomdokaiba lépve ő is változást, egyenlőséget és szabadságot hirdetett – ám nem csak a zene által, hanem önmaga számára is. Jelentés, hangzás és tartalom művészi kompozíciója hangzott fel minden dalában.

Melody Marker így nyilatkozott róla: „Egy költő újraértelmezi a határokat lehetetlen és lehetséges között a hiphopban.” Első albuma 2001-ben jelent meg Amethyst Rock Star néven.

Kalamu
Saul Williams / Fotó: Kalamu

Első európai turnéján mutatta be dalait, melyekben kombinálta a rapet, a hiphopot, a költészetet és a slam műfajt. A közvélemény szerint ez kétségkívül új, bár népszerűtlen kombináció, a gyakorlat azonban megcáfolta ezt a feltevést. Meglehet, hogy témái néhol provokatívak, a politika számára túlságosan is aktuálisak és kellemetlenek egyes füleknek. De kit érdekel?

Williams úgy mond igazat, hogy csak a szemet nyitja fel, de senki nem bánt vele.

A turné végére mindenkinek világossá vált, hogy Williams olyan szépen, ahogyan eddig soha senki, az igazságról szaval milliók előtt. A Time Out magazin cikkében úgy fogalmazták meg: „A legpozitívabb dolog, amit megtehetsz mikrofonnal a kezedben, ha igazat mondasz.”

Ha ez még nem lenne elég…

Zenei karrierje mellett természetesen a színészi pályát sem hanyagolta el. 2000-ben főszerepet kapott a Kings of L.A.-ben, hangját pedig kölcsön adta Jean-Michel Basquiat-nak az Origin of Cotton mű, eredetileg 1980-as filmben, amit az évek és a rossz hangtechnika megnémítottak és újra kellett szinkronizálni.

Betekintést nyerhetünk Andy Warhol és Jean-Michel Basquiat komplex barátságába intim, korábban soha-nem-látott fotók által – ContextUs

Egy híres művész élete mindig izgalmasnak tűnik. Tágas stúdiólakásban tölteni a mindennapokat, életre kelteni valamit, amit csak szeretnél, jó esetben még méltányos fizetést is hazavinni cserébe – egyértelműen jó ajánlatnak hangzik. Azonban ennek is megvannak a maga hátrányai. Például nehéz lehet az alkotás nyomásával megküzdeni vagy a paparazzi elől menekülni.

2001-ben Kevin Spacey-vel került vászonra a K-Pax-ben. Végül, nem mozgóképeken és kevés felhajtással ugyan, de állandó szerepet vállalt az amerikai színházi oktatásban előadóként. Szériája népszerűségével együtt a mai napig töretlen karrierrel büszkélkedhet e téren is. Ki tudja, előadásában talán színészi tudását is megcsillogtatja majd a Bánkitó Fesztiválon. Akár így lesz, akár nem, Saul Williams minden szava kincset ér, és ha valamiből, hát azokból nem lesz hiány a fesztiválon!

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.