Egyelőre hiába várják a fizetésüket azok, akik elkészítették Schmidt Máriának a rendszerváltás 30. évfordulójáról szóló kisfilmet, amelyben Orbán Viktor olyan hősként jelenik meg, akinek tulajdonképpen az egész rendszerváltást köszönhetjük.

A 444 úgy tudja, a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KTTKK) még nem fizette ki a kisfilmet gyártó cég, a Szupermodern Stúdió Kft.-t, ami így nem tudja utalni a filmen dolgozók honoráriumát.

Rendszerváltás Évfordulója Schmidt Mária Terror Háza
Orbán Viktor A Kisfilmben

A videót 7-8 percenként a VOLT Fesztiválon is lejátszották, és úgy volt, a Balaton Sound sem lesz csendes Orbán Viktor magyar miniszterelnök 1989-es beszédétől. Azonban a nyomásra nem játszották a Soundon.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Nemrég pedig kiderült, több mint 200 milliót kapott a Sziget Zrt. a KTTKK-tól, amiért óriáskivetítőn 7-8 percenként lejátszották a miniszterelnök korábbi, Nagy Imre újratemetésén elhangzott beszédét.

Kiderült, mennyit kapott a Sziget az Orbán Viktort hősiesen feltüntető videókért

Véget ért a VOLT Fesztivál és a Balaton Sound is. A zene mellett Orbán Viktor 1989-es beszédétől is hangosak voltak az óriáskivetítők És mint a G7 gazdasági lap írja, 207 millió forintot is kapott a cég. volt fesztivál állami támogatás, sziget fesztivál állami támogatás

A szerződésben foglalt összeg jelentős részét, több tízmillió forintot mégsem utaltak át a gyártónak. Értesülésük szerint a közalapítvány arra hivatkozva tartja vissza a pénzeket, hogy a gyártó cég késve adta le a filmet, ezért kötbéreznek. Stábtagoktól viszont úgy hallotta a lap, hogy a Schmidtéktől érkező folyamatos változtatási kérések nagyon szorossá tették a határidőt.

Bár komoly utómunkákat is kellett végezni, hogy tömeget varázsoljanak a Hősök terére vagy a drónfelvételekről eltüntessék az 1989 óta felhúzott épületeket, mert a megrendelés nem archív felvételekre vonatkozott, hanem újraalkották a 30 évvel ezelőtti eseményeket.

A kötbérezést ezért nem tartják jogosnak és ragaszkodnak a teljes összeg kifizetéséhez. A stábtagok most erre várnak.

A 444 emlékeztet arra, hogy a Schmidt Mária vezette közalapítvány 2019-re 3 milliárd forintott kapott a kormánytól márciusban a rendszerváltás méltó megünneplésére, 30 éve szabadon nevű emlékévre. Ennek okán pedig bőven lenne kerete kifizetni a kisfilmet készítő céget. Abból a támogatásból történelemhamisító kiállítást is szerveztek, amelyet a Terror Háza Múzeum előtt mutattak be.

Schmidt Mária Rendszerváltás Évforduló Terror Háza Orbán Viktor Kisfilm

Miután közpénzekről van szó, és egy közalapítvány adott megrendelést a film készítésére, nem kellene, hogy titok legyen, mennyiért készült a film. De a közalapítvány nem válaszolt a kérdéseinkre, írja a lap. A gyártócéget is megkeresték, azonban Lajos Tamás nem beszélhetett az ügy kapcsán, hiszen titoktartási szerződés köti.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

Qatar-WC

Hogyan fogadjunk a 2022-es labdarúgó-világbajnokságra

Már majdnem itt az ideje a világ legrangosabb tornájának – a 2022-es labdarúgó-világbajnokságnak. Az idei év sok újítással jár. Az egyik az, hogy ez az első alkalom, hogy egy közel-keleti ország ad otthont a világbajnokságnak.

alvás pihentető alvás tippek alváshoz egészséges alvás egészséges életmód

Ezeket edd, és ezeket kerüld, ha nem tudsz aludni

Jó alvás nélkül nincsenek jó nappalaink, de még rosszabb, hogy nem lehetünk teljesen egészségesek sem. Sokan szenvednek kialvatlanságban anélkül, hogy foglalkoznának vele, pedig komoly következményei lehetnek, ha hosszútávon nem tudunk megfelelően pihenni.

betegség hírességek hírességek betegségei maria cross halle berry lil wayne tom hanks toni braxton catherine zeta-jones 4

Hírességek, akik krónikus betegséggel élnek

A betegség nem válogat. A következő sztárok mind megvívták a maguk harcát különböző egészségi problémákkal és saját példájukon keresztül bebizonyították, hogy krónikus betegségekkel is lehet együtt élni, mégpedig boldog életet.

liszt gluténmentes liszt liszt fajták liszt típusok zabliszt rizsliszt csicseriborsó liszt kókuszliszt

Ezek a gluténmentes lisztek, ha alternatívákat keresel

A legtöbben fehér lisztet vagy teljes kiőrlésű lisztet használnak a főzéshez, sütéshez. Ezek glutént tartalmaznak, amire néhányan allergiásak, de mindannyiunk emésztőrendszere nehezen birkózik meg vele, emellett pedig egyéb negatív mellékhatásai is vannak.