Schobert Lara a Mokka műsorában szerepelt, ahol elárulta, egészségesen étkezik, de nem vonja meg magától a finom falatokat sem. Bevallása szerint az emberek mindig meg szoktak lepődni, mikor tartalmasabb ételt rendelt magának. Az étkezése azonban nem mindig volt ilyen, sőt, korábban evészavara volt, írja a 24.hu.
Talán az Instagram miatt is nagyon veszélyes ez a fiatal tinilányokra, hogy amit ott látnak, egyből elhiszik, hogy az a valóság, közben baromira nem az. Talán én is ebbe esetem bele önakaratom ellenére
Általában ezt szokták rólam gondolni, és amikor leülnek velem öt percre beszélgetni, akkor utána mindig megkapom, hogy úristen, te mekkora pozitív csalódás vagy.
Ismert emberként úgy érzi, fokozottan figyelnie kell, hiszen nem akar szégyent hozni a szüleire. Ezért mindig nagyon odafigyel az alkoholfogyasztására, amikor bulizni megy.
Ha elmegyek a barátokkal bulizni, én azért nem engedhetem el olyan szinten magam, mint ők. Mert engem nyilván mindenki ismer, mindenki felismer, és nem szeretnék szégyent hozni a szüleimre, ha egy kicsit jobban beütne a pia, mint kéne
– vallotta be.
Kapcsolódó cikk
Sokkal több lehetősége van így.
A showman búcsúbeszédében odaszúrt a fiatal énekesnőnek és kedvesének, Hegyes Bercinek.
Mindenki lába alól kihúzta a talajt A Nagy Duett idei szériájának egyik legnagyobb esélyese, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence.
Pumped Gabo elképesztő jellemfejlődésen megy keresztül a műsorban. A Farm VIP felgyülemlő feszültségei között nagyon úgy tűnik, hogy Gabo egyre inkább meg akarja mutatni, hogy mire képes.
A Fekete Linda és Dávid Petra közötti feszültség egyre inkább elharapódzott, a szerda esti párbajjal pedig ki is csúcsosodott. A Farm VIP versenyben maradt piros játékosát kérdeztük az érzéseiről.
A látszat ellenére a népszerű showman élete sem mindig könnyű, hiszen rengeteg utálattal és fájdalommal kellett megküzdenie az évtizedek alatt. A Nagy Duettben most újabb részlet derült ki Gáspár Győző öngyilkossági kísérletéről.
Ma este 6 páros lépett színpadra A Nagy Duett 5. élő adásában. Nem volt könnyű dolguk, hiszen ezúttal már két produkcióban kellett bizonyítaniuk, az egyéni duettek mellett 3 közös előadást is bemutattak. Azonban a látványos előadások után most is távoznia kellett egy párosnak. Mutatjuk, hogy kiknek ért véget a verseny.
Sajnos ismét eggyel kevesebb páros folytathatja a versenyt. Ezúttal is búcsúztunk valakiktől A Nagy Duettben.
Igencsak forró produkcióval örvendeztette meg a nézőket a szerelmespár.
Váratlan előadásokkal készültek a párosok A Nagy Duett 5. élő adásában, ahol az egyéni produkciók mellett három dupla duett is volt. A ma esti műsor egyik legmeglepőbb és egyben legmeghatóbb pillanatát Dér Heni és Gáspár Győző, valamint Radics Gigi és Visváder Tamás hozta el, akik egy érzelmes dallal érkeztek
A showman Dér Heni párjaként mutatja meg mit tud a műsor 7. évadában, és bár rengetegen imádják, sok támadója is van. Gáspár Győző most a Borsnak mesélt arról, hogy mennyire durva kommenteket kap A Nagy Duett miatt.
Ha van, ami bizarr, hát ez az!
Dudás Miki édesapját, Dudás Istvánt tavaly augusztus végén bokszolók verték félholtra. A férfi az esetet követően hónapokig kómában feküdt, de hiába küzdöttek az életéért. Családja úgy döntött, hogy teljes titokban helyezik végső nyugalomra.
Az énekesnő a Titkok Ramónával című műsorban tett megdöbbentő bejelentést, hiszen most beszélt először súlyos betegségéről, amit már egy éve titkol a nyilvánosság elől. Radics Gigi azt is elárulta, már a műtéten is túl van, de nagyon megviselte őt ez az időszak.
A Farm VIP április 11-i adásában ketten búcsúztak egy erőt és kitartást igénylő feladat után, öten maradtak a realityben.
Véget kell vetniük ennek?
A politikus nagyon meghatódott, amikor megtudta: egy nyugdíjas csoport őérte mormol imát Budapesten.
Minden borult a Farm VIP végére.
Győzike és Bea asszony nagyobbik lánya, Evelin pont olyan rutinosan mozog a konyhában, mint az édesanyja.
Elvesztette a rákkal vívott csatáját a népszerű tévés.
Nem semmi, amit Pető Brúnó barátnője elárult.
Perre viszi az ügyet, ami sok, az sok.
Kárász Róbert a baleset nyomán úgy döntött, felhagy a városi motorozással.
Több mint tíz évvel eltűnése után, 2020-ban találták meg elásva a kiskunhalasi születésű volt MTK-focista, Katzenbach Imre holttestét, akinek meggyilkolása miatt hétfőn három férfi állt bíróság elé, köztük Curtis testvére. A rapper a közösségi médiában reagált a Katzenbach-gyilkosság ítéletére.
Ugyan jó néhány év eltelt azóta, hogy az egykori villalakó az egész ország előtt levetkőzött, de úgy tűnik, nem sok minden változott.
Fogyatkoznak a reality szereplői, egyre keményebb ármánykodások szövik körbe a műsort. A Farm VIP szerda esti párbajából újabb versenyzőnek kellett hazatérnie.
A műsorvezető ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, ám most kivételt tett, mert hisz abban, hogy a nőknek nem szabad szégyenkezniük a koruk miatt.
A holnapi farmgyűlésre készülvén kiemelt fontosságú volt, hogy ki nyeri meg a mai védettséget.
Már megint kezdődik…
A zsűritársak nem hittek a fülüknek.
Horváth Gréta, a népszerű influenszer, végre megmutatta új párját, Zoltánt, akit eddig a nyilvánosság elől rejtegetett.
A Nagy Duett szerelmespárja ezen a héten nem aratott osztatlan sikert a zsűrinél, ami a pontjaikon is meglátszott.