9 éves korában változtatta meg.
Schobert Norbi régóta van az ismert celebek névsorában, de azt nem mindenki tudja, hogy ez nem az eredeti neve. Schobert Norbi 1971-es születésekor tehát még egy teljesen más név szerepelt az irataiban, mint ahogy ma ismerik.
Az ehhez kapcsolódó történet pedig egészen szövevényes, ugyanis egy kényszerházasság volt az oka annak, hogy kisfiú korában új nevet adtak neki – írja a Promotions.
Apja a fotóművész, Bauer Sándor volt, míg édesanyját Horváth Juditnak hívták. Schobert Norbi érdekes módon vezetéknevét édesanyjától kapta.
Anyakönyvi kivonatába annak idején ezen a néven jegyezték be: Horváth Ferenc Norbert.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.