Felesége Rubint Réka is a gáton van, ez most fontos.
Amint arról bizonyára már mindenki hallott, hazánkat (és az egész régiót) az elmúlt évek legkomolyabb árvízhelyzete sújtja: bár a szakértők becslései szerint az idei áradás el fog maradni a legutóbbi nagy, 2013-as árvíz mértékétől, azért a közösségi médiát már igencsak bejárták a felvételek, és a helyzet komolyságát alulbecsülni komoly hiba lenne.
A helyzetre ráérezvén a minden kétséget kizáróan fantasztikus emberekből álló hazai politikus gárda egymással versenyezve vetette bele magát az árvízhelyzetbe: rosszul szabott öltönyeiket és elegáns cipőiket gumicsizmára cserélték, és videósok hadával vonultak ki a gátra védekezni (kivéve az egyik államtitkár, aki a Tiszánál járva megállapította, hogy nincs semmi baj, de hát ez érthető, ilyen fontos pozícióban nem lehet elvárni, hogy a politikus tisztában legyen az általános iskolai földrajzzal).

Kapcsolódó cikk

Érdekes jelenség viszont, hogy a hazai hírességek még nem özönlötték el a gátakat (egyik felük Ázsiában, másik az edzőteremben, a többiek pedig táncórán) – kivételt jelent ez alól a Schobert házaspár.
Norbi és Réka viszont meglehetősen őszintének tűnik: a házaspárról tudott, hogy Szentendrén laknak, így nekik nem a második kerület biztonságos hegyei közül kellett leereszkedniük, hanem tényleg magukénak érezhetik a szituációt, ugyanis helyben álltak be a várost biztosítani próbáló önkéntesek és szakemberek közé homokzsákokat tölteni és hordani, amiről készítettek videót a közösségi médiába is.
Norbi és Réka is jó hangulatúnak tűnik a videón – Norbi vicceskedve azt is hozzátette, hogy a mai edzés alól mindenki megkapja a felmentést. Akinek volt már szerencséje hosszabb időn keresztül ásni vagy lapátolni, annak túlságosan nem kell bizonyítani, hogy például a hasizom fejlesztésére egészen kiváló, sajnálatos, hogy általában borzalmas háttartással történik a procedúra, és a munkanap végén sem nagyon nyújtják le, így azért tud egészségügyi problémákat okozni, de a természetes izomzat építéséhez egyébként kiváló gyakorlat.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.