Újra lesz Scorpions-koncert Magyarországon: a világhírű, 54 éve létező német hard rock csapat november 18-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Crazy World Tour című koncertsorozata keretében.

Az 1965-ben Hannoverből indult, Rudolf Schenker gitáros által alapított Scorpions az elmúlt több mint öt évtized alatt Németország és a kontinentális Európa egyik legsikeresebb rockcsapatává vált.

Több mint 100 millió albumot adtak el, több ezer koncertjük volt, a világ szinte minden részét bejárták, felléptek többek között Rio de Janeiróban, Tokióban, Moszkvában, Washingtonban, Dubaiban, Párizsban és Berlinben is.

Amerikában számos kiemelkedő zenekar, köztük a Smashing Pumpkins, a Green Day, a Korn, a System of A Down és a Queensryche dolgozott fel Scorpions-dalt az elmúlt években. A Rock You Like A Hurricane-t több mint 150 különböző változatban rögzítették.

Scorpions koncert Budapesten

1988-ban a Scorpions volt az első nyugati rockbanda, amely (öt telt házas) koncertet adott az akkori Szovjetunióban, Leningrádban. De úttörők voltak Kínában és Délkelet-Ázsiában is, rengeteg helyen léptek fel elsőként a nyugati zenekarok közül.

Elhunyt az Omega oszlopos tagja, Erdei István “Béka”

Elhunyt Erdei István, akit mindenki csak Békaként ismert. Az együttes “legendás technikus csapatának tagja”, mint írja a zenekar a hivatalos Facebook-oldalukon. A zenekar Facebook-oldalán jelentette be: “Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Erdei István, Béka, az Omega legendás technikus csapatának oszlopos tagja. Emlékét megőrizzük”.

A csapat a nyolcvanas évekre lett világszerte ismert, befutott zenekar, a rendszerváltoztatásnak a Wind of Change című dallal állított emléket. Klaus Meine énekes és Schenker fellépett az Omega 1994-es népstadionbeli esős koncertjén: Kóbor és Meine együtt énekelte magyarul a Fekete pillangót, angolul a Wind of Change-et.

Scorpions – Wind Of Change (Official Music Video)

Best of Scorpions: https://goo.gl/dtfDmo Subscribe here: https://goo.gl/jQbFpy Music video by Scorpions performing Wind Of Change. (C) 1991 The Island Def Jam Music Group #Scoprions #WindOfChange #Vevo #Rock #OfficialMusicVideo

Ezt viszonozta 2009-ben Budapesten a Sportarénában, majd Kassán a Scorpions-koncerten Kóbor János és Molnár György gitáros. A Scorpions 1995-ben angol nyelven, White Dove címmel feldolgozta a Gyöngyhajú lányt.

A két együttes 2014 júniusában, a rendszerváltoztatás 25. évfordulóján, több tízezer ember előtt ismét együtt lépett fel a budapesti Hősök terén.

A Scorpions jelenlegi felállásában Rudolf Schenker és Klaus Meine mellett Matthias Jabs gitározik, Pawel Maciwoda basszusgitáron játszik, Mikkey Dee dobol.