Sebestyén Balázs és Peller Mariann hat éve tart közös előadásokat a spiritualitásról, ennek kapcsán a műsorvezetőnő elárulta, valójában mit is gondol Sebestyén Balázsról. Szerinte „az a zenetévés kisfiú, aki egykor bántott másokat, mostanra nagyon sokat lágyult”. És még azt is megosztotta, hogy szerinte DJ Otiként hogyan tudott teltházas bulit tartani.
Az utóbbi években egyre többet hallani Sebestyén Balázs spirituális útjáról. A Rádió 1 műsorvezetőjénél ez Leslie L. Lawrence nepáli, tibeti és indiai történeteivel kezdődött, majd buddhista tanítók előadásaival folytatódott. Később a prána nadi is megjelent az életében. Tavaly nepáli zarándokúton is részt vett.
Azt azonban kevesen tudják, hogy Peller Mariannal már hat éve közös előadásokat tartanak a spiritualitásról. Ennek kapcsán a műsorvezetőnő a Story magazinnak arról beszélt, hogy biztosan érzi,”hogy közös feladatunk, hogy feltegyük azt a bizonyos spirituális szemüveget az emberekre. Hogy megmutassuk, hogy sokkal többről szól a világ, mint azt először hisszük, látjuk. És hogy sokkal inkább teremtői vagyunk az életünknek, mint azt gondolnánk” – árulta el Peller Mariannak, aki szerint Sebestyén Balázs rengeteget puhult az évek során.

Kapcsolódó cikk

„Az én meglátásom szerint Balázs nagyon nagyot ment előre, de a legnagyobb változás, hogy szép fokozatosan ki merte nyitni a szívét. És az a zenetévés kisfiú, aki egykor bántott másokat, mostanra nagyon sokat lágyult” – osztotta meg a műsorvezetőnő, aki ezt abban látja, hogy Sebestyén Balázs élete első nyári buliján könnyekig hatódott.
“Szerintem az a nap egy vízválasztó volt Balázs életében. Tíz éve biztos, nem engedte volna meg magának, hogy ezrek előtt meghatódjon és elsírja magát. De ő akkor, ott igazán jelen volt, megnyitotta a szívét, és a könnye az ő emberi átalakulásának, fejlődésének az egyik leggyönyörűbb megnyilvánulása volt” – osztotta meg Peller Mariann, aki szerint Balázs DJ Otiként élete első buliján bevonzással töltötte meg a siófoki Plázst.
A színésznő felelevenítette egy régi találkozásukat is: 2008-ban, amikor az RTL-hez került. Épp kint ült a székház előtt, amikor odalépett a már rutinos kollégája, és megkérdezte, “Na, és kezded már ­megszokni ezt a szürreális helyzetet, amit a műsorvezetői lét ­jelent? Mire azt feleltem, nagyon nem. De ez a jelenet azóta is megmaradt bennem, hogy mennyire kedves első gesztusa és szavai voltak felém” – elevenítette fel Peller Mariann.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

molnar aniko vagyona

“Krumplit és almát tároltunk itt” – A pincében él az OnlyFanson havi 5 milliót kereső Molnár Anikó

Az egykori Nagy Ő, Molnár Anikó már rövid idő alatt is hihetetlen sikereket ért el az OnlyFansen, és azt is elárulta korábban, hogy körülbelül havi 5 milliót keres a testével. Ez az összeg azóta már növekedhetett, ugyanis nemrégiben házfelújítást is tartott az édesanyja otthonában a bombázó. Most abban a házban laknak ketten, ahol Anikó felnőtt, de elválasztották a tereket.

lekai kiss ramona az ev musorvezetoje

Lékai-Kiss Ramóna lett az év műsorvezetője – Ördög Nóra így reagált:

Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna, a TV2 két ismert arca, évek óta meghatározó szereplői a magyar televíziózásnak. Szinte minden műsorban feltűnnek, akár mint műsorvezetők, akár zsűritagként. Az idei GLAMOUR Women of the Year gálán ismét összecsaptak, ezúttal az “Év műsorvezetője” díjért, amelyet végül Ramóna nyert meg.