Igen érdekes kordokumentum került elő.
Ahogy a mondás tartja, egyszer mindenki volt fiatal – még azok is, akik ma komoly ábrázattal, jól (vagy nem annyira jól) szabott öltönyben és nyakkendőben ülnek a parlamentben a “tisztelt ház” tagjaiként.
A Fidesz immár 15 éve kétharmaddal vezeti az országot, de a teljes képhez hozzátartozik, hogy technikailag ezt nem egyedül teszi, hanem a KDNP-vel pártszövetségben. A KDNP talán legprominensebb politikusa Semjén Zsolt, aki bár kevésbé áll a frontvonalban, mint Orbán Viktor, a miniszterelnök-helyettesi pozíciójából fakadóan azért igen nagy befolyással rendelkezik.
Kapcsolódó cikk
Hirtelen megállították az utcán Orbán Viktort, a legkínosabb kérdést szegezték neki, a válasz sem maradt el
Két kőkemény kérdést tettek fel neki Kötcséről és gondolkodás nélkül válaszolt.
Semjén Zsoltról és a KDNP-ről nem feltétlen a lázadó eszmék jutnak eszébe, a pártelnök esetében azonban ez nem mindig volt így – remekül bizonyítja ezt a tényt az a fénykép, amit ő maga osztott meg magáról.
A felvétel 1980-ban készült és nem csak Semjén látható rajta: a társaságban ott van a fiatal Szabó Sipos Barnabás, Bayer Zsolt és Litkey Erika is.
Kapcsolódó cikk
Letartóztatták a Budapesti Javítóintézet igazgatóját és társát – Szörnyű bűncselekményekkel gyanúsítják őket
A héten őrizetbe vették a Budapesti Javítóintézet igazgatóját és az intézmény rendészeti vezetőhelyettesi beosztásában dolgozó fiatal nőt. Ma pedig már a letartóztatásukat is elrendelte a
Azt, hogy vajon 1980-ban a baráti társaságból bárki sejtette-e, hogy jó 30 évvel a kép után ilyen magas pozícióba kerülnek, nem tudhatjuk, de a fénykép kétségkívül izgalmas kordokumentum.
A társaság éppen hogy 18 éves volt a kép elkészültekor, Semjén Zsolt nyakában pedig a kor ellenkultúrájának ikonikus szimbóluma, a baboskendő látható – leginkább a Beatrice zenekar rajongói hordták akkoriban.
A Beatrice 1980-ban már a második korszakát élte, a kezdeti diszkó évek utáni újjáalakulás után ez volt a nagy rock korszak, amikor olyan ikonikus dalok születtek mint például a Nagyvárosi farkas vagy a Jerikó – a kádári kultúrpolitika viszont Semjén Zsoltnál jóval kevésbé értékelte Nagy Feróék munkásságát, a zenekar 1981-ben ismét feloszlott, csak 1987-ben alakult újjá.
Kapcsolódó cikk
Semjén Zsolt médiatörvény-módosítása: Több reklám lenne a köztévén
Nem csak a felsőoktatásról szólna Semjén Zsolt törvénymódosítási javaslata.































