Egy nő gyereket szült annak ellenére, hogy terhessége utolsó hét hónapját kómában töltötte.

Az újdonsült anya, akit Shafiya néven ismernek, eszméletlen állapotban van, mivel márciusban súlyos fejsérüléseket szenvedett, miután leesett egy motorról, írja a DailyStar.

Az észak-indiai Uttar Pradesh-ből származó nő súlyos sérülését mindössze 40 nappal a terhessége kezdete után szenvedte el, amikor sisak nélkül utazott a párja által vezetett motoron. A burkája belegabalyodott a hátsó kerékbe, aminek következtében a jármű karambolozott.

Azóta Shafiya öt különböző neurológiai műtéten esett át a bulandshahri All India Institute of Medical Sciences (AIIMS) kórházban. Az orvosok kezdetben azt fontolgatták, hogy állapota miatt megszakítsák-e Shafiya terhességét vagy sem, de egy biztató ultrahangvizsgálat utan – a családdal közösen – úgy döntöttek, hogy nem választják a terhesség megszakítását.

A kislány egészségesen született, annak ellenére, hogy az anyja csak 10-15%-os esélyt kapott arra, hogy felébred a kómából. Shafiyának már nincs szüksége lélegeztetőgépre, és az időnkénti fej- és lábmozgások miatt az orvosok és a családtagok még nem adták fel a reményt, hogy egy napon találkozhat a babájával.

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet