A 23 éves Sierra Scribner keresztény influenszert kigúnyolták, miután egy videót készített, amelyben azt állította, hogy a maszturbáció "démoni támadás", és úgy gondolja, hogy ez "átkot sújt az életedre".

A 23 éves, az amerikai Tennessee államból származó lány videójában az önkielégítést a “boszorkányság egy formájának” titulálta, írja a DailyStar.

Szó szerint irányítod az orgazmust. A saját örömödet irányítod. Ez boszorkányság. Ez egy átok, amit elkezdesz a saját életed fölé helyezni, ami aztán szó szerint belevérzik jövőbeli gyermekeid életébe

– fejtegette az influenszer, majd azt mondta, Jézus nevében fel kell hagyni a maszturbációval. Azt is hozzátette, hogy szerinte a “boszorkányok” azok, akik nem értenek egyet vele, és “mérgezőnek” nevezik a vallását.

Úgy gondolja, a maszturbáció “generációs átkot” szór az emberekre, és ő maga mindig elutasítja a saját szexuális vágyait, mint “a nedves álmok, az orgazmusok álmában, szexuális immoralitás és a maszturbálás”. Állításait többen erősen kritizálták. 

Annyi felesleges szégyen. Az ő logikája mentén mindannyian átkozottak vagyunk. És ha mindenki elátkozott, akkor elátkozott egyáltalán valaki?

– tette fel a kérdést April Ajoy volt evangelista a Twitter-oldalán. 

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet